SZTE Klebelsberg Könyvtár
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
Az igazság nyelvei tulajdonképpen olyan, mintha beülnénk egy Rushdie-szemináriumra: ott rejlik benne az író elképesztő műveltsége és tudása, miközben rengeteg elgondolkodtató kérdés kerül elő. Rushdie pedig úgy mesél az irodalomról, hogy közben folyamatosan beleszövi a személyes élményeit és tapasztalatait is.
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni.
Információ átadás szórakoztató módon. Egy valós alapokon nyugvó kitalált történet, ami elgondolkoztat, kicsit meghökkent és utána biztosan más szemmel fogod nézni a geopolitikai eseményeket.
Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.
A dzsinn szó hallatán a Disney-féle Aladdin vicces, jószándékú, minden kívánságot teljesítő szelleme ugrik be, esetleg Az Ezeregyéjszaka meséi emberi rabigába hajtott, vagy épp gonosz szándékú lényei. De hogy mi van a dzsinnek erején túl, arról S. A. Chakraborty rántja le a leplet első regényében, a Bronzvárosban.
Nagy rajongója vagyok a történelmi, gazdasági és földrajzi könyveknek. Ez a könyv ennek az igényemnek tökéletesen megfelel, így aki hozzám hasonló érdeklődési körrel rendelkezik, annak szívesen ajánlom, mert informatív, de nem túl nehéz olvasmány.