SZTE Klebelsberg Könyvtár
A többségében könnyed, mindenből – még szerzőjéből is – folyamatosan viccet csináló szösszenetei tobzódnak a kulturális utalásokban, de mindenféle intellektuális fölényeskedés nélkül. Eme írásokat át- és átszövik ugyan a történelem, a művészettörténet, az irodalom és a filozófia problémáinak néhány szavas említései, mégsem csak a beavatott kevesek, urambocsá, a sznobok érthetik meg.
A regény már címével és borítójával is egyértelműen jelzi, hogy paródia. A norvég ø betű használata, a téli tájban guggoló szerző képe, a fülszöveg (a meg nem írt regényekről, és az Oslótól délre, Szentesen született szerzőről) mind biztosít arról, hogy a humor lesz az uralkodó minőség a kötetben. Ebben nem is kell csalódnunk, hiszen Kőhalmi közel háromszáz oldalas szövege tobzódik a poénokban, szinte követhetetlenül, mondatról mondatra ontja az újabb és újabb szellemességeket. Már maga a főhős, a notórius kávé- és kéregzuzmószesz-fogyasztó Bjørnsen is komikus alak, de az őt segítő, szekrényben élő tizenöt éves kamaszlány, vagy egy nyomozó bal agyféltekéjével dolgozó beszélő kutya is meglehetősen furcsa figurák.
A könyv cselekménye egészen a Teremtésig nyúlik vissza, ahol megismerjük főszereplőinket: Azirafaelt, az angyalt és Crowleyt, a démont. Majd nagyot ugorva az időben a 70-es 80-as évek Angliájában találjuk magunkat. 6000 évvel azután, hogy minden elkezdődött, úgy tűnik, közelít a világvége: az Antikrisztus megszületett, és ahogy betölti a 11 éves kort, birtokába kerül természetfeletti hatalmának, és előidézi az Apokalipszist. Az Alvilág szolgái gondoskodtak róla, hogy megfelelő helyre kerüljön, vagy legalábbis ők így hitték, viszont egy sátánista apácarend, egy kelletlen démon és egy angolabbnál is angolabb házaspár kissé összekuszálta a szálakat.