SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Magyary Ágnes Testodüsszeia című esszékötete betegségkönyv, amely test és lélek viszonyát, a személyes és társadalmi elfogadás kérdéseit feszegeti, ugyanakkor egy intellektuális kalandtúra végtelenül ironikus naplója a gyengeségről és az erőről.
A szerző, Jolánkai Géza ugyanis nem csupán a szakmai közönségnek szánta memoárját, ezért a szigorú értelemben vett vízszakmai részeket rövidebben érinti, inkább a tőle megszokott színes, történetmesélős stílusban ír a számára kedves vagy éppen megrázó eseményekről – mind saját életét, mind a magyar vízügy (elsősorban a VITUKI) elmúlt fél évszázadát tekintve. A könyvet épp ezért nemcsak a vízmérnöktársadalomnak, hanem a vizeket, vizes élőhelyeket kedvelő, azok jövőjéért felelősséget érző, a vízügyi történelemre nyitott olvasóknak is ajánljuk.
Azok, akik a munkáit igazán szeretik, biztos élvezettel olvassák el ezt is, de aki csak felületesen ismeri, ne ezzel a könyvvel kezdje, mert minden eddigi alkotása közül – a Straight Storyt is beleértve – ez a legkevésbé lynches dolog.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Oldalanként átérzi az olvasó, hogy igen ez az, amit az ember csak a gyerekkorból, szűkebb és tágabb otthonából hozhat. Onnan, ahol felépült a személyisége. Ez nem lehet manír, ezt nem lehet felvenni és tanulni sem. S biztosan érezni, hogy a kitartás, a makacs elkötelezettség és a siker legfőbb motorja is ez. Egyenes és őszinte nyíltság, s világunkban egyfajta üdítő transzparencia.
A Zöldlámpa Matthew McConaughey életről, munkáról, szeretetről, családról alkotott képe és véleménye – de legfőképp önmaga valójának összegzése. Mindezt lehengerlő stílusban, elképesztő lazasággal és életszeretettel.
Scottie Pippen ‘Unguarded – Az én igaz történetem’ címmel önéletrajzi könyvvel jelentkezett. A kötet persze főleg Pippen a Chicago Bullsnál töltött időszakáról, a Michael Jordanhez és Phil Jacksonhoz fűződő kapcsolatáról, a bajnoki címek történetéről szól. Kapunk rengeteg sztorit, miközben az lehet a fő konklúzió, hogy ez a nagyszerű kosárlabdázó azóta is azon kesereg, hogy nem ő lett a főbika.
A lázadó a thriller és a memoár furcsa, keveréke, amelyet Rahaf Mohammed feszültséggel és izgalommal teli szökésének a története helyez keretbe. A szökés drámáját pedig az azt megelőző élet béklyóinak a már-már jegyzőkönyvszerű bemutatása teszi érthetővé. Mohammed tárgyilagos, mégis húsbavágó mondatait olvasva olyan érzésünk lehet, mintha egy disztópia kellős közepén lennénk, de ez a fiatal lány az élő bizonyíték arra, hogy ez a disztópia jelen idejű és valóságos.
Az okos ember tanul a hibájából, az okosabb máséból. Ebből kifolyólag mindig kapható vagyok egy jó önéletrajzi alkotásra, mint amilyen ez is.
Presser a könyvben elsősorban sztorizik, közben pedig mintha csak egy asztal mellett vacsorázva mesélne, eszébe jutnak más történetek, gondolatok, történelmi adalékok, és tulajdonképpen így áll össze ez a könyv. Nem anekdotagyűjtemény, nem önéletrajz, nem az LGT-sztori, nem visszaemlékezés a Kádár-rendszerre, hanem egy kicsit minden egyszerre. Időnként Presser szövegei szórakoztatóból ismeretterjesztő jellegűvé válnak, és egészen alaposan tárgyal szakmai témákat is, mint a jogdíjak igazságossága, vagy hogy hogyan zajlott a stúdiómunka a nyolcvanas években.