SZTE Klebelsberg Könyvtár
Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1800-as években íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri. Sőt, az a véleményem, minden nőnek egyszer át kéne rágnia magát ezen a könyvön – hiszen mégiscsak a szingliregények ősei közül való.
A Frankenstein című regény mindennek nyomán ma is döbbenetes erővel jeleníti meg a női alkotás és az anyaság traumatikus karakterét.
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
A könyv lehet lehoz az életről, miután befejezed, de ha már Stephen King is ajánlja, rossz nem lehet.
Fikció. Sci-fi. Játék a képzelettel. Vagy mégsem?
A történet ismeretében nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Gyilkosság az Orient Expresszen nem véletlenül lett a szerző egyik legnépszerűbb regénye, hiszen minden megvan benne, ami megragadja az olvasók képzeletét: titokzatos és véres gyilkosság, ismeretlen indíték, látszólag megdönthetetlen alibik – no meg a kis belga detektív „bűbájos” személye.
Brás Cubas arra jutott, hogy a halál után érdemes önéletrajzot írni, hiszen akkor már semmi sem indokolja, hogy szépítsen a történteken, és e szerint is járt el. Életének szereplőit kifinomult eszközökkel cincálja szét, de közben magát sem kíméli a filozófiaparódiát, cinizmust is nagy adagban tartalmazó történetben.
Van, aki nem szeret színdarabokat olvasni, ám Shakespeare azok közé tartozik, akiknek a műveivel érdemes kivételt tenni, mert nemcsak színházban látva, hanem olvasva is élvezetesek.
A regény csodálatosan rávilágít ama emberi gyarlóságra, melybe a „mindenható” ember könnyen beleesik: saját nemzeti érdekeire hivatkozva gátlástalanul kizsákmányol bárkit és bármit, ezzel egy apokaliptikus végkifejlet felé vezetve a világot, elfeledve a „nemes” célok elérése közben ejtett „szükségszerű” áldozatokat.
A Stoner az, ami miatt az irodalmat kitalálták: nem a sekély igazságok, hanem a jelentéktelen apróságok szép megfogalmazása, a stílus és a mondanivaló csodálatos egysége. A könyvből árad a csendes szomorúság, mégsem szomorú.