SZTE Klebelsberg Könyvtár
Moore és Lloyd munkája a Thatcher-korszak kiábrándultságából merítve született meg, de a jelen társadalmi igazságtalanságait, morális pánikját és fenyegetéseit is jól tükrözi. Azaz a társadalom hatott a művészetre, majd az vissza a társadalomra – a következő lépés a maszk jelenjének művészi feldolgozása és továbbgondolása is lehetne.
Túl azonban azon, hogy Petersen egerei szinte valóságosak (eltekintve persze az általuk használt eszközöktől, a középkorias, csoda hangulatos kis településeiktől), mégsem gondolom, hogy gyerek ne olvashatná ezeket a gyönyörű köteteket. Hiszen hősiességről, árulásról, kitartásról, barátságról szól a történet, csupa olyasmiről, amivel minden ember találkozik életében, ill. melyek egy részére szüksége is van.
Marjorie Liu és Sana Takeda ezidáig idehaza három gyűjteményes kötetet számláló Monstress – Fenevad sorozata az utóbbi évek egyik legnagyobb fantasy szenzációja, mely mind a képregényrajongóknak, mind a fantasy szerelmeseinek nagy kedvence lett. A Monstress azonban jó eséllyel tarthat igényt a képzőművészet rajongóinak figyelmére is, ugyanis a szecesszió és a manga találkozásából született tablói az utóbbi évek legigézőbb képeit kínálják az olvasóknak.
A gonosz két arca címre hallgató válogatás szépen bemutatta, hogy nagyon is sok meglepetés, váratlanul szórakoztató és hangulatos történet rejtőzik még a Hellboy-életműben, amiket kár lenne kihagyni. Elvégre hol máshol találkoznánk fehér lovat megülő, szőke boszorkánnyal, egyiptomi múmiával, gigantikus disznóharcossal és maláj démonnal alig pár oldalon belül?
Viszont úgy gondolom, hogy nemcsak a hozzám hasonló, némileg idősebb generációknak fontos Korcsmáros Pál munkássága, hanem személye mindazok számára kikerülhetetlen, akik érdeklődnek a magyar képregény kialakulása, múltja és meghatározó alakjai iránt. Nekik / nekünk viszont fontos ez az összegző életrajz, ami felett egyszerre nosztalgiázhatunk és kereshetjük a képregények mögött álló művészt.
Vaughan és Staples bravúros munkáját az is jól jelzi, hogy a mindmáig futó sorozat az évek során számtalan díjat begyűjtött, tizenkét Eisner- és tizenhét Harvey-díjjal jutalmazták, az első néhány számból összeállított kiadvány pedig 2013-ból Hugo-díjat kapott.
Ebben a történetben az az izgalmas, hogy bár a gyilkolás művészetét tanulják a szereplőink, a valódi fenyegetés az életükből ered: van, akit előbb-utóbb utolér a múltja, és van, aki még mindig nem tudott leszámolni vele. A drogos víziók, a vérbő erőszak mellett viszont megismerhetünk pár súlyosan traumatizált lelket, akik közül néhányan már túl is vannak pár emberölésen, míg a többiek még csak most kezdik átlépni ezt a határvonalat.
Nem tudok szó nélkül elmenni a Locke & Key sorozat mellett. Elsősorban az esztétikumra mentem, de nagyon erős a történet is, ami túlmutat a misztikus, horrorba áztatott story-n.
Ponyvaregény képekkel illusztrálva, melynek stílusa tökéletesen adja át Rejtő Jenő forgatókönyvekbe illő modorát. Izgalmas fogócska regény, humoros helyzet jelenetekkel megtoldva, amik sokat dobnak az egyébként egyszerű történeten. A szálak pedig a cselekmény végére tökéletesen egybesimulnak.
Nemcsak a gyerekek szeretik a képregényeket, ugye? Manapság egyre több képregény jelenik meg felnőtteknek is, amelyek egy-egy témát ilyen könnyedebb formában mutatnak be.