SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A közös gyásszal küzdő, de rendkívül eltérő megoldásokat kereső apa-fiú páros történetének bemutatása mellett Powers olyan kérdéseket feszeget, minthogy egyáltalán, hogyan lehet beszélni a klímaváltozás következményeiről gyerekkel, hogy hogyan lehet gondolkodni más, nem-emberi élőlényekhez való viszonyunkról és felelősségünkről, és hogy mi értelme van keresni más bolygókon az életet, ha szemmel láthatólag azzal se bánunk túl jól, melynek részesei lehetünk.
Az elbeszélő nézőpont kiválasztása különleges, nagyon ősi és zsigeri atmoszférát teremt, míg a több szempontból újra és újramesélt események rávilágítanak, mennyire különbözőek vagyunk és mégis mennyire egyformák.
A Vámpírbirodalom egy karakteres, masszív és férfias regény, amely nemcsak harcolni, de szeretni is megtanít. Ajánlom a dark fantasy rajongóknak és azoknak, akik egy igazán kegyetlen szörnyekkel tarkított vámpír világra vágynak.
Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.
Ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből is kiderül, az írónőt elsősorban hétköznapi emberek belső folyamatai érdeklik, a politikai vagy történelmi fejlemények legfeljebb csak háttérként jelennek meg írásaiban. A külső valóságtól azonban – néhány szürreális elem megjelenése mellett – nem szakad el, márpedig a kínai valóság a lenyűgöző iramú fejlődés ellenére kőkemény tud lenni.
Zevin egy érzékeny, sodró lendületű, nagyon geek és nagyon romantikus könyvet írt a videójátékok szerelmeseiről, amelyben boldogan merülhetünk el a Super Mario-nosztalgiában és jobban megérthetjük a videójátékok tervezésének kreatív folyamatát, valamint azt, miért kell végtelen empátia ahhoz, hogy világot építsünk a játékosaink számára.
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a nem haldoklókat, másképp szenvedőket egyaránt, felfogják és közvetítik mindannyiu(n)k rezdüléseit, drámáit.
Az Elveszett madarak egy tagadhatatlanul erős debütálás, amely képes szólni a régi motoros sci-fi olvasókhoz ismerőssége miatt, de ugyanúgy a szépirodalmi olvasókhoz líraisága miatt, diverz szereplőivel pedig szélesebb közönséghez.
Nemcsak az édesapa, Davidovics László haldoklik az elbeszélt történet aktuális idejében, 1987-ben, hanem a szocialista rendszer is Magyarországon, s ebben az ellentmondásos és kimerült, szürkévé foszlott világban marad egyedül a még alig felnőtt, de érzelmi neveltetése terén is meglehetősen nagy hátrányokkal induló Gyurkó. Az ő személyes sorsában szublimálódik a társadalmi szintér nagy katasztrófáinak következményei és traumái.
A lírai hangvételű, mágikus realista és folklór elemekkel dolgozó regény a személyes és kollektív emlékezet, az individuális és a történelmi traumák, a halál és a gyász, a természet és az ember kapcsolatának tematizálása mellett egy poszthumán nézőpont kidogozásának kísérleteként is olvasható.