SZTE Klebelsberg Könyvtár
Zevin egy érzékeny, sodró lendületű, nagyon geek és nagyon romantikus könyvet írt a videójátékok szerelmeseiről, amelyben boldogan merülhetünk el a Super Mario-nosztalgiában és jobban megérthetjük a videójátékok tervezésének kreatív folyamatát, valamint azt, miért kell végtelen empátia ahhoz, hogy világot építsünk a játékosaink számára.
Egy kiskamasz gyermekekből álló csoport dúlja fel egy trópusi város nyugalmát. A vadnak tűnő, különös és érthetetlen nyelven kommunikáló gyerekek egyre erőszakosabbá válnak, míg végül egy bevásárlóközpont megtámadásakor végleg elszabadulnak az indulatok. Mit tudunk a gyerekekről, a gyerekkorról?
A regény két kérdés köré épül, miközben számos másikat is felvet: hogyan emlékezünk és hogyan felejtünk olyan tragédiákat, amelyek láthatatlanul a testünkbe égtek; valamint mihez kezdünk, ha nem találunk se otthont, se nyugalmat. A trauma a regény végéig töredékes marad, első olvasatra akár fordított krimiként is olvasható a szöveg, de valójában sosem azon van a hangsúly, hogy mi történt, hanem hogy mit okozott a történés.