SZTE Klebelsberg Könyvtár
A Mielőtt elalszol szépen mutatja be, hogyan adunk értelmet családtagjaink viselkedésének, hogyan alakulnak anekdotákká családunk történetei, és mindebből hogyan próbálunk következtetéseket levonni saját életünkre, cselekedeteinkre nézve.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
Nemcsak az édesapa, Davidovics László haldoklik az elbeszélt történet aktuális idejében, 1987-ben, hanem a szocialista rendszer is Magyarországon, s ebben az ellentmondásos és kimerült, szürkévé foszlott világban marad egyedül a még alig felnőtt, de érzelmi neveltetése terén is meglehetősen nagy hátrányokkal induló Gyurkó. Az ő személyes sorsában szublimálódik a társadalmi szintér nagy katasztrófáinak következményei és traumái.
De vajon mi történik akkor, ha egy régi, fájdalmas seb újra felszakad? Ha a család egyik tagja beszélni akar a kitaszított személyről, tudni akarja a miérteket, és még arra is képes, hogy megkérdőjelezze a család által mondott szent és sérthetetlen históriát?
Elif Shafak regényében egy török és egy görög fiatal szeret egymásba ebben a megosztó és tragikus történelmi időben, a múlt terheit azonban később nemcsak nekik kell cipelniük, hanem a gyereküknek is.
A 21. Század Kiadó Gy. Horváth László vadonatúj, korszerű fordításában adja közre Tolsztoj nagyszabású regényét. A könyvet M. Nagy Miklós szerkesztette.
A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása egy nemzedék történetét beszéli el, annak minden vágyával, félelmével és hiedelmével együtt, bemutatva, hogyan alakult a francia társadalom a 40-es évek óta. Az Évek a hét könyve, amely tárgyak, emlékek, érzetek és benyomások elgondolkodtató gyűjteményével mesél a hétköznapokból összeálló életidőről és a női sorsról.
Generációk okoznak egymásnak traumákat, néha azt adják tovább, amit örököltek, ám ezek a stefánssoni szövegvilágban nem eleve elrendeltetett sorsok, a következő nemzedékben a tanulságok érvényesítésével kiválthatóak. Ásta egyfelől kibontakoztathatja képességeit, másfelől viszont tragédiája, hogy elhagyta az anyja, ahogy aztán az ő gyerekét is más neveli. Fél a közelségtől, ezért mindig későn érkezik. Egyre több önvádat halmoz fel, ahogyan gyűlnek körülötte a halottak, akiktől nem búcsúzott el. Nem írta meg azt a levelet, nem mondta meg nekik, hogy mit érez. A címszereplő neve egyúttal kihívás a sorsával szemben, hiszen szeretetet jelent.
Egyszerűen zseniális. Elsősorban az elszegényedett múlt század végi Kína mindennapjait mutatja be. Az egymásba fonódó cselekményszálak tökéletes összhangban vannak. Foglalkozik a történelemmel, a szabad akarattal, mindenkinek csak ajánlani tudom!