Hassan Preisler: A barna ember terhe
A barna ember terhe éles, őszinte és szatirikus önéletrajzi regény és egyáltalán nem PC kortárs társadalomrajz.
Cimke: család
Jon Fosse: Reggel és este
Jon Fosse kisregénye a születésről és a halálról beszél, nehéz és mindenki által tudott titkokat oszt meg velünk és a világba vetettségünkkel kapcsolatban vet fel kérdéseket.
Andrés Neuman: Magunknak mondjuk
A kötet szabályosan szétzúzza a társadalmi tabuinkat halálról, haldoklásról, a haldoklás kíséréséről és a gyászról egy család történetén keresztül.
Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.
Avni Doshi: Égett cukor
Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.
Mikołaj Łoziński: Stramer
Nem a háborúról és a halálról mesél, hanem az elpusztított életet akarja megjeleníteni a maga hétköznapi, prózai formájában.
Julie Otsuka: Amikor isten volt a császár
A Buddha a padláson szerzőjét az érdekelte, hogyan feszülnek egymásnak a különböző irányú hűségeink egy krízisben, mit tesz az emberrel a beláthatatlanná táguló idő, illetve az árulás stigmája, és milyen árat kell fizetni, ha a felejtést választjuk túlélési stratégiaként.
Amélie Nothomb: Első vér
A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja.
Jane Austen: A mansfieldi kastély
Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1800-as években íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri. Sőt, az a véleményem, minden nőnek egyszer át kéne rágnia magát ezen a könyvön – hiszen mégiscsak a szingliregények ősei közül való.
Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Bár történetei tűnhetnek szerteágazónak, valójában mégis arról mesélnek, milyen volt egy megváltozott, majd a változatlanságba (vagy változtathatatlanságba?) évtizedekre megdermedt, és megint később újból változni látszó országban felnőni.