Richard Ford: Kanada
A Kanada magában hordozza Ford jellegzetesen tárgyilagos, lakonikus stílusát, miközben áthatja valamiféle régivágású, sokféle részleten elmélázó, nagyregényes mesélőkedv, és egyfajta soha el nem múló, tompa és feszítő hatás.
Cimke: börtön
Margaret Atwood: Legvégül a szív
Bár a Legvégül a szív kiindulópontja ismét egy korábbi társadalmi eseménnyel cseng össze – a 2008-as világválság –, mint korábbi történetei esetében, a hangvétel nem hasonlítható korábbi írásaihoz. Ugyanis Margaret Atwood fogta az összes emberi perverziót – kezdve az ártatlan szexuális fantáziálástól egészen a legdurvább aberációkig –-, majd mindezt leöntötte egy adag szatírával meg némi csillámpónis „nézz mindent pozitívan” meg „de ha neki így jó” sziruppal is, hogy mindezt egy bizarr, de klasszikus disztópiába helyezze. Ezzel pedig egy abszurd, de nagyon is igaz görbe tükröt állított elénk.
Stephen King, Owen King: Csipkerózsikák
A Csipkerózsikák két részből áll: az első fele a járvánnyal foglalkozik, és elhelyezi „a gyalogokat a sakktáblán”. Sok a karakter, de Stephen King rutinosan mélyíti őket annyira, hogy ne okozzon gondot eligazodni köztük, és szépen felépíti a köztük fennálló viszonyrendszert. A történet másik fele a börtön ostromának leírása, valamint az alvó nők sorsának bemutatása.
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat
Shakespeare felvállalja a csodát. Atwood gyanúba keveredik, hogy cinkelt lapokkal játszik, és az irreálisat adja el csodának. Nem biztos, hogy baj, mindenesetre gyanús – az olvasó zavartan tötyörög a fegyintézet kapuját őrző két tréfás ajtónálló előtt, akik folyton hagyják magukat átverni: őket veri át a szerző, vagy engem, vagy magát? Mindenféle átverésre vevők vagyunk – jó volt olvasni.
Anthony Ryan: A láng légiója
Anthony Ryan ismét megtalálta az írói vénáját, aminek az olvasók örülhetnek. Aki esetleg az előző ciklus miatt csalódást érzett, tegye félre, érdemes elolvasni a Draconis Memoriat.