Cimke: Baileys Women’s Prize for Fiction

Maggie O’Farrell: Hamnet

A Hamnet úgy vázolja fel a drámaíró korai pályakezdését, családi hátterét, belső alkotói vívódásait, hogy a fókusz nem rajta, még csak nem is a címszereplő fiún, sokkal inkább Shakespeare feleségén, a regénybeli Agnesen van. Shakespeare úgy válik tehát az O’Farrell-könyv kulcsalakjává, hogy valójában végig mellékszereplője a Hamnetnek, Maggie O’Farrellt pedig mintha jobban izgatta volna a szerelem, elszigeteltség, kibontakozás, gyász stációit végigjáró feleség alakja, aki szerinte nem mellesleg nagyban hatott egy páratlan életmű alakulására is.

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő

Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.

Naomi Alderman: A hatalom

A disztópia egy hálás állatfaj. Minden szerző arra a problémára tud reflektálni, ami szerinte a legjelentősebb, így könnyen értelmezhető társadalmi kritikaként. Naomi Alderman a nemek közötti egyenlőtlenséget emelte ki ebből a körből és írt hozzá egy fantasztikus regényt.