SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A Baumgartner egy önéletrajzi elemeket is bőven felhasználó, ezúttal az életvégi számvetést középpontban állító, és a korábban megszokottakhoz képest minden tekintetben (legyen az a történet csavarossága, vagy a narratív trükkök bonyolultsága) jóval visszafogottabb kötet. Megjegyzem: ez azonban nagyon is jól áll neki.
Hogy az Éjjeli árnyak tükör-e, reflexió-e saját létünkre, vagy ablak, amin betekintést nyerhetünk egy olyan világba, amit a fűtött szobából sokan elképzelni sem tudnak, mindenki döntse el maga.
Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.
Egyszerre memoár, tudatfolyam-leírás, generációkon átívelő családkrónika, és akkor a levél- és drámabetétekről még nem is beszéltünk.
„Lássuk, vihetünk-e egy kis káoszt az eddigi kellemesen unalmas életedbe.” Ez a mondat tökéletesen jellemzi ezt a regényt. Mert ha elolvasod garantáltan részed lesz némi káoszban a lehető legjobb értelemben véve.
Viszont az, ahogy és főleg amilyen (!) formában jönnek az újabb és újabb, sokszor egymást is cáfoló bizonyítékok az ismeretlen hátterű és sorsú Strakával kapcsolatban, és az, hogy ezeket melléklet formában az olvasó ki tudja venni és kézbe tudja fogni, olyan élmény, melyet nem igazán lehetett volna más formában elérni. Így mi magunk is Erichez és Jenhez hasonlóan módon nyomozni kezdünk, és megpróbáljuk kibogozni ezt a korántsem egyszerű rejtvényt.
Az Írók és szerelmekben minden összesűrűsödik, ami egy friss diplomás, fiatal pályakezdőt érinthet, aki reménykedve, tele tervekkel kilép a nagyvilágba, az élet azonban átírja a forgatókönyvet.
A közös gyásszal küzdő, de rendkívül eltérő megoldásokat kereső apa-fiú páros történetének bemutatása mellett Powers olyan kérdéseket feszeget, minthogy egyáltalán, hogyan lehet beszélni a klímaváltozás következményeiről gyerekkel, hogy hogyan lehet gondolkodni más, nem-emberi élőlényekhez való viszonyunkról és felelősségünkről, és hogy mi értelme van keresni más bolygókon az életet, ha szemmel láthatólag azzal se bánunk túl jól, melynek részesei lehetünk.
A Kanada magában hordozza Ford jellegzetesen tárgyilagos, lakonikus stílusát, miközben áthatja valamiféle régivágású, sokféle részleten elmélázó, nagyregényes mesélőkedv, és egyfajta soha el nem múló, tompa és feszítő hatás.
Egy különös, tragédiákat őrző és tragédiák felé futó kisregény, amely megkérdőjelezi az összes olyan közhelyet, amelyet egy lektűrrel vagy egy lektűrszerzővel kapcsolatban meg szoktunk fogalmazni magunknak.