Damon Galgut: Az ígéret
Az ígéret egy olyan fájdalmasan ismerős diszfunkcionális család története is, ahol a közös hallgatás végül belülről emészt el mindenkit, mindenkit a maga módján és idejében.
Az ígéret egy olyan fájdalmasan ismerős diszfunkcionális család története is, ahol a közös hallgatás végül belülről emészt el mindenkit, mindenkit a maga módján és idejében.
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
A sokféle értelmezési lehetőség viszont azt is jelenti, hogy Zhang Wei regénye nem könnyű olvasmány. Sőt, mondhatni nehéz, de a nehéz olvasmányokból a legjobb fajta, ami nem elkeseríti az olvasót, hanem arra ösztönzi, hogy az első olvasás után ismét elővegye az amúgy nem túl hosszú művet és ismét belevesse magát ebbe a shandongi rengetegbe, újabb értékes és ízletes irodalmi gombákat begyűjtve.
Azok, akik a munkáit igazán szeretik, biztos élvezettel olvassák el ezt is, de aki csak felületesen ismeri, ne ezzel a könyvvel kezdje, mert minden eddigi alkotása közül – a Straight Storyt is beleértve – ez a legkevésbé lynches dolog.
Fikció. Sci-fi. Játék a képzelettel. Vagy mégsem?
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
A történet ismeretében nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Gyilkosság az Orient Expresszen nem véletlenül lett a szerző egyik legnépszerűbb regénye, hiszen minden megvan benne, ami megragadja az olvasók képzeletét: titokzatos és véres gyilkosság, ismeretlen indíték, látszólag megdönthetetlen alibik – no meg a kis belga detektív „bűbájos” személye.
A több évtizedes összjáték számtalan kalandos epizódját megörökítő könyvben benne van mindaz, amit a filmekben láttunk, a kicsempészett papírokat a fürdőben fotózó ügynöktől kezdve a határon a legmegbízhatatlanabb vezetőre bízott menekülő tudóson keresztül egészen a kudarcokat legyűrő legendás közös fejtörésekig minden.
A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.
Ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből is kiderül, az írónőt elsősorban hétköznapi emberek belső folyamatai érdeklik, a politikai vagy történelmi fejlemények legfeljebb csak háttérként jelennek meg írásaiban. A külső valóságtól azonban – néhány szürreális elem megjelenése mellett – nem szakad el, márpedig a kínai valóság a lenyűgöző iramú fejlődés ellenére kőkemény tud lenni.