William Shakespeare: II. Richárd
Van, aki nem szeret színdarabokat olvasni, ám Shakespeare azok közé tartozik, akiknek a műveivel érdemes kivételt tenni, mert nemcsak színházban látva, hanem olvasva is élvezetesek.
Van, aki nem szeret színdarabokat olvasni, ám Shakespeare azok közé tartozik, akiknek a műveivel érdemes kivételt tenni, mert nemcsak színházban látva, hanem olvasva is élvezetesek.
Eric Jager könyve tehát nemcsak magáról a bajvívásról és az azt megelőző vádról szól, hanem rengeteg háttérinfót ad, amelyek révén jobban megértjük a helyzetet, a karaktereket és megismerjük a sztori kontextusát is.
Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin.
Noha maga a kötet alapkoncepciója egyszerű – szabadítsuk rá az élőhalottak seregét a középkori Magyarországra –, a szerző szerencsére kihozza a történetből, amit lehet. Egyáltalán nem csak arról van szó, hogy kapunk egy sokadik zombi-inváziós sztorit, amelyben modern fegyverekkel felszerelt férfiak és nők helyett lovagok irtják a megelevenedett hullákat. Noha az akcióé a főszerep, de a regény folyamán egyre többet foglalkozik azzal is a szöveg, hogy a középkori emberek hogyan tudják feldolgozni az élőhalottak megjelenését, mit tudnak kezdeni ezzel a bizarr jelenséggel. Bíró szerencsére több különböző választ is ad a kérdésre, remekül illusztrálva a különböző hátterű személyek felfogását. Közben az is végig érezhető a szövegben, hogy a középkori embernek a feltámadás-feltámasztás jelenségéhez egészen máshonnan és máshogyan közelít, mint mi.