SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Az olvasó – a borító és a fülszöveg sugallata ellenére – nem egy távoli világba lép be, hanem saját belső valóságával szembesül. A versek azonban megteremtik a más élethelyzetekbe való helyezkedés, az együttérzés és a megértés lehetőségét is. Izsó Zita könyve bár megkísérli feltárni a traumák elbeszélésének egy lehetőséges módját, legnagyobb erénye mégis az, hogy eközben rávilágít az önmagunk által felállított korlátokra, saját bekerített erdőnkre.
A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra.
Vörös István legújabb, Nem ti kussoltok című kötete hetvennégy verset tartalmaz, melyek egytől egyig József Attila jól ismert vagy épp kevésbé köztudatban lévő költeményeinek parafrázisai.
A João Miguel Henriques által szerkesztett, A hidak csendje címen 2021-ben megjelent antológiában olyan portugál szerzők szemén keresztül láthatjuk fővárosunkat, akik az eklektikus épületrengeteget és a folyó tükrét kémlelve, s a felszín mögé látva fedezték fel Budapestnek a múlt terheit máig viselő arcát, amely könnyedén megbújhat a romkocsmák dübörgő zenéje vagy egy kedves magyar lány mosolya mögött.
Bűncselekmény történt, láthatatlan az elkövető – elfoghatatlan, megvádolhatatlan. A vádlott, a vád, az ítéletalkotó egyazon személyt takarja. Nincs itt semmi látnivaló – a helyszínelő hatóság szólal meg Nyerges Gábor Ádám új kötetének címében, és egyúttal próbál kíváncsiságot ébreszteni, hogy van-e mégis látnivaló?
Lukács Flóra első kötete kiváló indulás, az Egy sanghaji hotel teraszán gazdag gondolatvilágú és jól megírt versanyagot foglal magába, amely mindent átható melankóliája mellett is a versvilágban való elveszésre, barangolásra ösztönzi az erre fogékony olvasót – a sétáló is így érez egy ismeretlen nagyvárosban.
Sokan azt mondják, a mi generációnknak az a tragédiája, hogy nincs tragédiája, de ezek a versek éppen ennek az ellenkezőjéről beszélnek. Vannak itt tragédiák, csak meg kell tanulnunk meglátni őket és szembenézni velük. A félrenézés nem fogja semmissé tenni se a nőkkel szembeni szexizmust, se a szegénységet, se a túltermelést, se a karantént, se a toxikus kapcsolatokat. El kell döntenie az olvasónak, hogy lányaiba félelmet akar nevelni, vagy őszinteséget.
Zoltán Gábor a II. világháborús történések jó ismerőjeként ugyanis egy kimondottan furcsa vállalkozásra adta a fejét, és az amúgy a Magvető Kiadó gondozásában már több évtizede minden évben megjelenő Szép versek mintájára megírta ezt a kötet, mégpedig a címből is sejthetően az 1944-es évre vonatkoztatva. A szerző végigveszi az ebben az évben hazánkban megjelenő (természetesen nem az összes, de mindenképpen a legjellemzőbb) verseket számtalan ismert (Áprily, Kassák, Radnóti, Faludy, Weöres) és számtalan mára már teljesen ismeretlen költő tollából, majd azokat elemzi, megjegyzéseket fűz hozzájuk, és összefüggéseket keres.
A szöveg – szemben a mottóban megidézett Zoltán Gábor-művekkel – fantasztikus arányérzékkel adagolja hol Radnóti eklogáit idéző időmértékes soraiban, hol tűpontosra csiszolt prózai mondataiban az iszonyatot, a kisember felelősséghárítását, nyüszítő halálfélelmét, ügyeskedéseit, miközben jönnek az oroszok, van, akit meggyilkolnak, van, aki elmenekül, van, akit kirabolnak, van, aki visszatér.
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.