SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Töltöttem már el délutánokat házakban vagy azok körül, ezért érteni vélem, miért válhat a Ház, délután kötetcímmé. Sőt, ha valami lényegi kapcsolatot feltételezünk cím és kötetegész között, akkor azt is mondhatnánk, hogy a délutáni ház versek sorozatává, könyvvé válik.
Szabados Attila első kötetének lírai alanya alászáll a családi múltba, hogy megmutassa, több út vezet a másik elvesztésének artikuláláshoz.
Filozófiai mélységű gondolatfolyam? Számvetés? Látlelet? Talán egyszerre mindet magában hordozza Áfra János új kötete. Abban biztos vagyok, hogy nem könnyű olvasmány, de abban is, hogy aki kezébe veszi a könyvet, egy olyan kortárs lírai esszenciát kap, amely jelenünk mindnyájunkat foglalkoztató dilemmáit igyekszik feltárni a költészet eszközeivel.
Balaskó Ákos írt egy verseskötetet a technológia és az ember kettőséről. Folytatja az avantgárd programot, hogy fölszámolja a humanista zsenit, még ha szelídebb poszthumán köntösben, sok-sok metaforával teszi is. Állítólag egy mesterséges intelligencia segített neki.
Rakovszky Zsuzsa verseskönyve szabálytalan, a káoszban mégis a rendet felmutatni kész ötvözet. Nehéz, de elegáns ékszer; kitüntetés az olvasónak.
Okos és játékos verseskötet egy világról, amely a pánikra koncentrál.
Szerhij Zsadan lírájában a háború mint a diszkurzív megformálástól nem elkülöníthető, a beszélhető nyelvet alapjaiban formáló erő jelenik meg. Versei krónikák és jelentések abban az értelemben, hogy sokszor egy-egy szubjektum életét idézik fel, közben folyamatosan megkérdőjelezve a háborús emlékezet lehetőségeit.
Alekszandr Szergejevics Puskin neve hallatán a magyar emberek többségének az Anyegin jut az eszébe, jó esetben a verses regényhez társuló állandó szófordulattal, „az orosz élet enciklopédiájával” együtt. Az Európa Kiadó jóvoltából nemrég megjelent új Puskin-verseskötet, a Szabadság árva magvetője összeállítójának és fordítójának, Soproni Andrásnak hála azonban most mindez pozitív irányba változhat: a magyar olvasók orosz klasszikusról alkotott benyomása tovább bővülhet.
Az olvasó – a borító és a fülszöveg sugallata ellenére – nem egy távoli világba lép be, hanem saját belső valóságával szembesül. A versek azonban megteremtik a más élethelyzetekbe való helyezkedés, az együttérzés és a megértés lehetőségét is. Izsó Zita könyve bár megkísérli feltárni a traumák elbeszélésének egy lehetőséges módját, legnagyobb erénye mégis az, hogy eközben rávilágít az önmagunk által felállított korlátokra, saját bekerített erdőnkre.
A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra.