SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Takács Zsuzsa a tényeket újraszervezi, kopogós információkat bocsát útjára, tárgyilagos magasságból világítja meg a líra tárgyait, majd finoman, alig érzékelhetően elmozdul, a háttérsugárzás nő, a formaszervező hang egy történettöredék üvegcserepét csempészi be, lépésrendet vált, a repedt anyagon kicsorbult fény átszínezi, áthangolja a tónusokat, a hangsúlyeltolódások a szerkezetet mozgásba hozzák, a vers mintegy visszafelé íródik meg.
Sopotnik Zoltán újabb saját mítoszvilágot teremt egy mennyei horrorvízióval, amely korszerűen reflektál a jelenkori világpolitikai zűrzavarra, illetve lételméleti síkon a bűnbeesésre, az emberi romlottságra és a mai ember természetét is sokszor domináló önzésre, becsvágyra, mohóságra és magányra az elgépiesedett modern világban.
Töltöttem már el délutánokat házakban vagy azok körül, ezért érteni vélem, miért válhat a Ház, délután kötetcímmé. Sőt, ha valami lényegi kapcsolatot feltételezünk cím és kötetegész között, akkor azt is mondhatnánk, hogy a délutáni ház versek sorozatává, könyvvé válik.
Szabados Attila első kötetének lírai alanya alászáll a családi múltba, hogy megmutassa, több út vezet a másik elvesztésének artikuláláshoz.
Filozófiai mélységű gondolatfolyam? Számvetés? Látlelet? Talán egyszerre mindet magában hordozza Áfra János új kötete. Abban biztos vagyok, hogy nem könnyű olvasmány, de abban is, hogy aki kezébe veszi a könyvet, egy olyan kortárs lírai esszenciát kap, amely jelenünk mindnyájunkat foglalkoztató dilemmáit igyekszik feltárni a költészet eszközeivel.
Balaskó Ákos írt egy verseskötetet a technológia és az ember kettőséről. Folytatja az avantgárd programot, hogy fölszámolja a humanista zsenit, még ha szelídebb poszthumán köntösben, sok-sok metaforával teszi is. Állítólag egy mesterséges intelligencia segített neki.
Rakovszky Zsuzsa verseskönyve szabálytalan, a káoszban mégis a rendet felmutatni kész ötvözet. Nehéz, de elegáns ékszer; kitüntetés az olvasónak.
Okos és játékos verseskötet egy világról, amely a pánikra koncentrál.
Szerhij Zsadan lírájában a háború mint a diszkurzív megformálástól nem elkülöníthető, a beszélhető nyelvet alapjaiban formáló erő jelenik meg. Versei krónikák és jelentések abban az értelemben, hogy sokszor egy-egy szubjektum életét idézik fel, közben folyamatosan megkérdőjelezve a háborús emlékezet lehetőségeit.
Alekszandr Szergejevics Puskin neve hallatán a magyar emberek többségének az Anyegin jut az eszébe, jó esetben a verses regényhez társuló állandó szófordulattal, „az orosz élet enciklopédiájával” együtt. Az Európa Kiadó jóvoltából nemrég megjelent új Puskin-verseskötet, a Szabadság árva magvetője összeállítójának és fordítójának, Soproni Andrásnak hála azonban most mindez pozitív irányba változhat: a magyar olvasók orosz klasszikusról alkotott benyomása tovább bővülhet.