Török Ábel: A harmadik ég
Izgalmas forma, felejthetetlen történet: Török Ábel második prózakötete elcsendesíti az olvasóját, és megnyugtatja, hogy létezik még tiszta szerelem és a megbocsáthatatlan bűnöknek következményei vannak.
Kategória: Szépirodalom
Pascale Robert-Diard: A kis hazug
200 oldalra sem rúg, mégis erkölcsi dilemmák garmadáját veti fel a kisregényében félig önmagát is centrumba helyező, a Le Monde jogi rovatvezetőjeként dolgozó szerző, aki szerint belső világunkban bontakozik ki a legnagyobb feszültség.
Ivana Bodrožić: Fiaink, lányaink
De a három sorstragédián túl sokkal többről is szó van: elsősorban önmagunkat kell keresnünk ebben a regényben, mert a végén el kell számolnunk azzal, hogy a társadalomban zajló elnyomásban szinte mind bűnösök vagyunk.
Rakel Haslund-Gjerrild: Ádám a Paradicsomban
Tehát elmondható, hogy a nyelv ezúttal is központi szerepet kap a kötetben, ám míg az előzőben az egyik, vagy talán az utolsó ember vesztette el a nyelvromlás, nyelvvesztés révén a kapcsolatát a világgal, addig az új műben egy festő rendkívül egyéni látásmódja révén hoz létre egy olyan művészi világot, amellyel sokszor nem igazán tudnak mit kezdeni a kortársak.
Bartis Attila: A vége
Már emiatt is érdemes újraolvasni a regényt, hiszen A vége ezek szerint egy fontos irodalom- és kritikatörténeti kiindulópont: rámutat arra, hogy valójában már sokkal korábban kritikai diskurzus (mondhatni: vita) tárgyát képezi a kortárs magyar irodalom „lektűrösödése”.
Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Krasznahorkai a tőle megszokott nyelven, végtelennek tűnő, ugyanakkor átlátható hosszúmondataival közelít a témához, és elsősorban az irónia látásmódjával ábrázolja az időskori elesettséget és naivitást, amit szinte tökéletes egészségi és szellemi állapota ellenére is képvisel a főhős.
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
A Tizenhét hattyúk nem puszta zsonglőrmutatvány, öncéljába hulló játék vagy nyelvi brillír, hanem – és ezt termékeny nézőpontként ajánlom a tisztelt újraolvasónak – értelmezhető Esterházy Péter barokkba rejtőző, rétegelt önportréjaként is, melynek élvezeti értéke máig magas.
Bakos Gyöngyi: Nixon nem tud lépcsőzni
Szóval a Nixon nem tud lépcsőzni nagyjából ilyen, olyan emberekről szól, akik lehetnének azok, akik szembejönnek a Kálvin téri aluljáróban, az Astorián, vagy akik kinéznek egy ablakon a belváros bármelyik bérházában. És róluk nagyon jól szól: a szerző novellánként váltogat a szereplők és a stílusok között is, amelyek a maguk módján mind nagyon szépen és érzékletesen mutatnak be egy élethelyzetet, egy világlátást, vagy egyszerűen éppen azt, ahogy valaki érzi vagy érezhetné a valóságot a 2020-as években Budapesten.
Jennifer Egan: A mézeskalács ház
Egan kiegészíti és a generációs határokat áthágva folytatja Az elszúrt idő nyomában című korábbi regényét, tovább bonyolítva annak eleve szövevényes történetvilágát, és kidolgozva szereplőinek már amúgy is összetett kapcsolatrendszerét. Mondhatni, afféle könnyfakasztó, folytatásos tablóregényt tart a kezében a kíváncsi olvasó, méghozzá disztópikus keretbe foglalva.
Háy János: A cégvezető
Szerteágazó, mégis egyben tartott; a jelenre élesen rávilágító; lényegi negatív kritikával nem illethető opusz. Csakhogy… Figyelmeztetés! Veszélyes regény! Csökkenheti az esélyed, hogy cégvezető leszel – minthogy talán nem akarsz majd az lenni!