Kategória: Szépirodalom

Rényi Ádám: Erika néni és további felnőttmesék

Amikor az ember könyvet olvas, gyakran ráismer a vele is megtörtént élethelyzetekre, gúnyosan vagy haraggal telve szemléli a gazdag cégvezetők mocskos játszmáit, fejére csap a naiv hétköznapi figurák hiszékenységét látva, vagy megkönnyez egy tragikus elbeszélést, mindezt úgy, hogy a valóságban nap mint nap találkozik hasonló történetekkel, és mindegyik mellett közömbösen elhalad. Rényi Ádámot olvasva valami egészen más történik, az ő történeteit lapozgatva eltűnik a közöny.

Inkeri Markkula: A soha fel nem engedő föld

Mintha ecsettel kezdene festeni, ugyanilyen finoman, vagy mintha hangról hangra, óvatosan próbálgatna zenei tételeket, amelyekben szintúgy benne van a mindenség tisztelete és a feléje irányuló szeretete. És éppen ezek a finom mozdulatok a írásban/leírásban hatnak olyan nyugtatólag az olvasóra, mint maga a havazás. Szép is, andalító is és lélekemelő.

Rakel Haslund-Gjerrild: Ádám a Paradicsomban

Tehát elmondható, hogy a nyelv ezúttal is központi szerepet kap a kötetben, ám míg az előzőben az egyik, vagy talán az utolsó ember vesztette el a nyelvromlás, nyelvvesztés révén a kapcsolatát a világgal, addig az új műben egy festő rendkívül egyéni látásmódja révén hoz létre egy olyan művészi világot, amellyel sokszor nem igazán tudnak mit kezdeni a kortársak.

Bartis Attila: A vége

Már emiatt is érdemes újraolvasni a regényt, hiszen A vége ezek szerint egy fontos irodalom- és kritikatörténeti kiindulópont: rámutat arra, hogy valójában már sokkal korábban kritikai diskurzus (mondhatni: vita) tárgyát képezi a kortárs magyar irodalom „lektűrösödése”.