SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Számomra Debreczeni könyve újabb megjelenésének idején, e kétségek és a rémület közepette, még inkább azt bizonyítja, hogy szinte eszköztelenül állunk szemközt a jövővel, és semmi másunk nincs, mint a nyelvi reflexió képessége.
Luiz Schwarcz önéletrajzi ihletésű könyvében megismerhetjük a korán felnőtté vált Luiz és holokauszttúlélő édesapja élettörténetét. A Légszomj amellett, hogy elmeséli, hogyan hatott az apa bűntudata és depressziója a családra, bepillantást nyújt a hatvanas évek Brazíliájába, de azt is megtudhatjuk belőle, miként alakult a vonaton maradt nagyapa, Lajos sorsa.
A barna ember terhe éles, őszinte és szatirikus önéletrajzi regény és egyáltalán nem PC kortárs társadalomrajz.
Casati regénye új életre kelti az ókori mítoszt és új oldaláról mutatja be a paráznának és gyilkosnak kikiáltott királynőt.
A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja.
Van-e egyáltalán egy „megtért”, vétkeit megbánó, végsősoron mégis embertelen népvezérnek emberi arca, s ha van (mindenkinek, a gyilkosnak is van), érdemes-e arra, hogy megismerjük?
A Dreherek élete szinte végig meseszerű az első oldaltól az utolsóig: sikerrel átszőtt álomutazás apró kátyúkkal, amiben csak egy-egy pillanatra torpan meg a sörgyáros dinasztia diadalmenete, hogy aztán még nagyobb lendülettel haladjon előre.
Brás Cubas arra jutott, hogy a halál után érdemes önéletrajzot írni, hiszen akkor már semmi sem indokolja, hogy szépítsen a történteken, és e szerint is járt el. Életének szereplőit kifinomult eszközökkel cincálja szét, de közben magát sem kíméli a filozófiaparódiát, cinizmust is nagy adagban tartalmazó történetben.
Herzog első regénye, a Dereng a világ hőse, Hiroo Onoda hadnagy kicsit mindkét hőstípust magába olvasztja. Tragikus sors jutott neki, hiszen japán katonaként ottfelejtették egy aprócska Fülöp-szigeteki szigeten a második világháborúban.
Ninh ugyanis, aki állítólag maga is egy bombatölcsérben született, és majdnem tíz éven át harcolt az amerikaiak ellen, nem csak hogy egy észak-vietnámi katonát állít erősen önéletrajzi ihletettségű regényének középpontjába, de közben elveti a hazájában kötelező pátoszt és ideologizálást (éppen emiatt 2006-ig be is volt tiltva ez a kötet), így nem marad más mint a fájdalom, az őrület, na meg ahogy a címben is olvasható, a háború szomorúsága.