Author: Könyvtáros

Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Magyariné szeretője : ördögromán

Vegyünk egy adag 18. századi debreceni Kollégiumot, vegyítsük hozzá a magyar Faust, Hatvani István elektromossággal és salétrommal végzett kísérleteit, csepegtessük bele egy angyalarcú, démonlelkű leány kapzsiságát, keverjük össze provinciális politikai áskálódásokkal, hintsük bele egy lébecoló jogászhallgató regényírói ambícióit, majd az egész kotyvalékot töltsük Csokonai csikóbőrös kulacsába.

Oravecz Imre: 1972. szeptember

Az itt szereplő kilencvenkét „egy lélegzetvétellel” elolvasható, egymondatos prózavers olyan természetességgel, átgondoltsággal és lendülettel képes megjeleníteni magát a hétköznapokban megjelenő szerelmet, ami gyakorlatilag utánozhatatlan. Az egyik legelképesztőbb ezekben az átlagosan tizennyolc-húsz sornyi szövegekben az, ahogy megjelenik bennük a szerelem egésze: az első szikrázó pillanatoktól, a mindent háttérbe szorító lángolástól kezdve, az egyre szürkülő és átlagosabbá váló hétköznapokon át a hol fájdalmas, hol végső megnyugvást hozó búcsúig.

Edward Snowden: Rendszerhiba

Betekintést enged, a 21. század egyik legmegosztóbb és legnagyobb hatású vészjelzője, Edward Snowden gondolkodásmódjába, az amerikai megfigyelési rendszer visszaéléseibe és a hatalmi érdekek érvényesülésének mechanizmusaiba. Akit érdekel az információbiztonság és a magánszféra védelmét fontosnak tartja, annak szívesen ajánlom ezt a könyvet.

B. E. Belle: Megtörtek

Egy történet olyan, amely őszinte és ugyanakkor szívszorító. Igaz történetek fikciós elemekkel. Két megtört ember, hogyan szeret egymásba, és hogyan vívnak harcot egymással és önmagukkal. Kitartanak egymás mellett a megrázó események ellenére vagy újra padlóra kerülnek. Tanulságos és elgondolkodtató írás.

Libba Bray: The diviners : a látók

A Látókat nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek nemtől és érdeklődéstől függetlenül. Van benne minden, ami egy igazán jó könyvhöz kell: rejtély, félelem, barátság, szerelem, akció. A történet több szálon fut, rengeteg szereplő fejébe beleláthatunk, megismerhetjük komplex személyiségüket, képességeiket. A lányok kapnak egy fiatal női főszereplőt, aki lázadó természetével, de lágy szívével mindenkit elvarázsol, a fiúknak pedig jut jó pár gyilkosság, démon és a gyilkos utáni hajsza.

Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Fiatal gyerekek életét mutatja be, elgondolkodtató fordulattal a végén. A fiatalságnak szüksége van célokra és útmutatásra. Az előttük lévő mintát minden esetben követni fogják. De vajon milyen erények kellenek a fiatalság megnyeréséhez? Kit választanak követendő példaképnek, és mennyire mély benyomást képes rájuk tenni az idősebb generáció?