„Ő a ti Drakula grófotok, nem a miénk.” III.
Folytatjuk az irodalmi, filmes és történeti áttekintésünket Drakula kulturális értelmezéseihez. Az első és a második részt itt lehet elolvasni.
Antonio Bonfini, olasz humanista író, Mátyás király-történeteiben a kegyetlen és igazságtalan Drakula rémtetteiről tudósít. Geréb László fordításában “a tisztelgő török követek hazai szokásuk szerint nem akarták levenni keleti süvegüket, e szokásuk megőrzése végett [Drakula] három szöggel erősíttette fejükre, hogy többé meg se mozdíthassák; számtalan törököt húzatott karóba, s köztük barátaival pompásan lakomázott; az összes ínséges, nyomorult, beteg és szerencsétlen koldust fényes lakomán vendégelte meg, s miután étellel, borral jóllaktak, tűzzel pusztította el őket; a török foglyok lábáról lenyúzatta a bőrt, a sebet őrölt sóval dörzsöltette be, majd kecskéket hozatott oda, hogy nyalják sós talpukat és érdes nyelvükkel növeljék a gyötrelmet; egy firenzei kereskedőt, kit pénze őrzésével bízott meg, azzal gyanúsítva, hogy azt hűtlenül kezelte, az országút közepére dobatott; miután azonban éjjel megszámlálta a pénzt s a kereskedő ártatlansága kiderült, bántódás nélkül elengedte. A barbár tájon olyannyira kegyetlenkedett, hogy ki-ki csak az erdőkben érezhette magát biztonságban javaival.” Mátyás király a zsarnokot Erdélyben foglyul ejtette, majd tíz évre Budán bebörtönözte, végül Drakulát mégiscsak törökök végezték ki, fejét pedig ajándékként küldték el Mahomet basának.
Kányádi András irodalmár szerint, Bonfini krónikája mellett több latin nyelvű Drakula-tudósítás is fennmaradt, mint például: Miklós püspök jelentése, Piccolomini fejtegetése, azonban ezek irodalmi szempontból kevésbé érdekesek, mint az orosz, terjedelmes Drakula-történet, amely szerint Vlad Țepeș fő vétke nem zsarnoksága és kegyetlensége, hanem latin hitre való áttérése, a pravoszláv egyház megtagadása. Zoltán András kutatásával az orosz elbeszélés keletkezésének történetét próbálja felderíteni, szövegközeli elemzése szerb nyelvű hatást feltételez, illetve a művet önálló irodalmi alkotásként kezeli mondván, hogy a szerző (Kuricin vagy valaki más?) a közszájon forgó Drakula-történetet önálló ideológiai elemekkel egészíti ki. Az orosz irodalom kistükrének 1981-es kiadása a Drakula-történetet Fjodor Kuricin szerzőséggel, Iglói Endre fordításában, Elbeszélés Dracula, Havasalföld vajdájáról címmel közli. Kányádi András mítoszkritikai elemzésében, Vlad Țepeș orosz irodalmi megjelenítése mellett a bizánci és török krónikások elbeszéléseiben feltűnő karós vajda kertjének motívumáról, illetve a román folklór kastély-legendáiról, mint érdekes, jelentésteremtő és formáló Drakula-alakzatokról értekezik.
A Török történetírók c. antológia 1893-ban megjelent első kötetében Thury József jegyzeteivel és fordításában közöltTurszun bég Hadjárat az oláhországi Kazikli vojvoda ellen s ennek megsemmisítése c. elbeszélésében Vlad Țepeș a hitetlenek zsarnoka, “kegyetlenkedése oly nagy fokú volt, hogy ha pl. valamely faluban egy egyén valami hibát, vagy bűnt követett el, azon falunak összes lakosságát, férfiakat és nőket gyermekeikkel együtt, elevenen karóba húzatta. Agacs-Hiszárral szemközt — mely e nyomorultnak székhelye volt — hat mérföldnyi hosszúságban két sor sövényt fonatott s a mellé tövisbokrokat ültettetett, azt mondva, hogy kertet csinál magának ; azután a két sövény közét karóba húzott magyarokkal, moldvaiakkal és oláhokkal rakatta meg.” Azonkívül — a vár környéke erdős, fás hely lévén — mindegyik fának mindegyik ágán számtalan felakasztott ember függött s parancsa az volt, hogy a ki e felakasztottakból egyet levesz, az annak helyére akasztassák.” Illetve a vajda elfogatásáról és budai bebörtönzéséről a következőt írja: “Magyarországnak ő sok kárt tett, / Saját lábán ment oda vesztére. / Az oroszlán körmei közül menekülve / A macska körmei közé jutott.” Turszun bég elbeszélése alapján ugyanis Vlad Țepeș nem élte túl a budai fogságot.
A román folklór emlékezetében és az irodalomban Vlad Țepeș szigorú, de rendet és biztonságot fenntartó uralkodóként, törökverő hősként jelenik meg, akit esetleges vereségkor is természetfeletti erők segítenek, például: Curtea de Argeș-i kastély kincsei azért legendásak, mert Drakula a török elől menekülve rejtette el, és maga az ördög őrzi. Illetve Vlad Țepeș uralkodása alatt Târgoviște várának kútjánál aranykehely állt, hogy az arra járók szomjukat csillapíthassák, az értékes kelyhet pedig senki el nem lopta volna. Mihail Eminescu költeményeiben a vajda az igazság és a szabadság apostola. Vlad Țepeș alakja a vizuális kultúrában úgyszintén változatos jelentéssel bír. Egyes középkori ábrázolásokon a gonosz metaforájává válik, például ismeretlen alkotó Szent András mártíriumát megörökítő festményén, illetve Maria am Gestade bécsi templom Krisztust a kereszten ábrázoló oltárképén Vlad Țepeș fejedelmi öltözékében az árulók és kínzók oldalán helyezkedik el, úgyszintén ismeretlen festő Krisztus Pilátus előtt c. munkáján pedig Drakula maga Pilátus.
Ehhez képest a 17. században a magyar nemesi családokban Vlad Țepeș ősi uralkodói vérvonala, illetve Mátyás királlyal való kapcsolata miatt népszerű. Például a havasalföldi fejedelem egész alakos festménye Esterházy Pál fraknói képtárában is megtalálható, neve és jelképe a családi albumban és címergyűjteményben nyilvántartott.
Filológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy Bram Stoker komoly kutatómunkája ellenére – Marius-Mircea Crişan kutatásai alapján Stoker forrásul William Wilkinson 1820-ban An Account of the Principalities and Moldavia (1820) művét használta –, nem ismerhette Vlad Țepeș említett irodalmi és vizuális értelmezéseit, mégis regényében Drakula gróf ördögi, múltjában törökverő hős, a gonosz metaforája, és a karós vajdával teremtett stokeri párhuzam is látványos. Ebből adódóan napjaink Drakula-mítoszában a középkori szövegek és képi ábrázolások, történelmi és stokeri találmányok, irodalmi és filmes adaptációk egymást kiegészítve és ellentmondásokat felülírva alkotnak egészet. Mentális képek terén Nyugat és Kelet látásmódja elválasztható: nyugati kultúrkörben a stokeri hatás érezhető, Vlad Țepeș alakja egybemosódik a vámpírgróf Drakuláéval, Erdély pedig felkerül Nyugat térképére, és egzotikus, de visszamaradott, középkori állapotokat és hiedelmeket fenntartó irodalmi toposzként rögzül. Keleti kultúrkörben Vlad Țepeș alakja a történetírások mentén értelmeződik: erőskezű uralkodó, törökverő hős, illetve igazhitű vagy éppenséggel hitetlen zsarnok, kegyetlen karóba húzó, de nem vámpír.
Folytatjuk…
