Octavia E. Butler: Hajnal (Xenogenezis-trilógia 1.)
Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!
Octavia E. Butler regénye is a leporolható sci-fi kategóriát képviseli, eredetileg ’87-ben jelent meg, de simán élvezhető így 2020-ban is. A xenogenezis névre keresztelt sorozat kezdő kötete a Hajnal. Egy posztapokaliptikus szituációban ismerjük meg a főszereplő Lilith-et, aki a maga 26 évével egy idegen helyen eszmél. Az elbeszélés az ő szemszögéből közvetíti az eseményeket és gyorsan világossá válik, hogy a.) nem a Földön van, b.) léteznek más intelligens létformák, akikkel alkalma nyílik megismerkedni. Az oankáli nevű faj mentette ki az emberiség túlélő egyedeit a szétgyalázott Földről és mintegy 250 év alatt ismét helyenként lakhatóvá tették bolygónkat. Itt van ez első olyan pont, amiért érdemes odafigyelni a könyvre, mert már ’87-ben tisztán látszott az irány, ami felé azóta is tartunk. Az idegen faj kereskedik, méghozzá a genetika az árucikk, egy fajta adok-kapok mentén szervezik életüket, a fajok keverésével próbálják fenntartani magukat. Az emberiséggel is ez a terv: visszaküldik a túlélőket a Földre, de ha szaporodni akarnak, az csak oankáli beavatkozással és kölcsönös géncserével lehetséges. A visszatérőket a kiválasztott Lilith készíti fel egyrészt az idegen fajra, másrészt a túlélésre. (Lilith, mint keveréklény és Lilith, mint Ádám első asszonya, ősanya, aki nem fogadta el a férfiuralmat.) 40 fős csoportokban tervezik a visszatelepítést, az első ilyen csoport működéséről és történéseiről szól tulajdonképpen a regény. 40 ember elég sok ahhoz, hogy ne menjen minden zökkenőmentesen, különösen úgy, hogy Lilith sem az a vezető alkat és nem is különösebben akarja vezetni a rá bízott embereket. 40 fő elég sok ahhoz, hogy legyen közöttük olyan, aki viszont vezető akar lenni. 40 fő elég sok ahhoz, hogy legyen közöttük olyan, akit az ösztönből fakadó xenofóbia irányítson – még akkor is, ha az oankálik helyenként emberibbek saját fajtársainknál. 40 fő elég sok ahhoz, hogy lássuk, hogy működik egy csoport és kicsiben az emberiség. 40 fő elég sok ahhoz, hogy legyenek eltérő nézőpontok, meg szabad akarat, meg véleménynyilvánítás. És persze azt is kiválóan ábrázolja Butler, hogy a túlélők az egymás elleni acsarkodással vannak elfoglalva, nem azzal, hogy tényleg túl is éljenek. Szóval, elég gyászos (de reális) képet fest az emberekről. Lilith személyes vívódása kapcsán nekem az egyik fontos érdekes kérdés az, hogy hol van az a határ, amíg alkalmazkodsz, túlélsz és honnantól kezdődik, amikor feladod önmagad. Az ő esetében persze a választási lehetőségek erősen korlátozottak, így nem meglepő az ambivalens viszonya az oankálikkal. Az első könyv az első csapat visszatelepítésével ér véget és ad bőven gondolkodnivalót arról, hogy kik vagyunk, hová tartunk és mire vagyunk képesek.
Budapest: Agave, 2019
