Cimke: olasz irodalom

Paolo Cognetti: A magányos farkas boldogsága

A magányos farkas boldogsága is a hegyekbe, méghozzá az olasz-svájci határ mentén húzódó Monte Rosa-hegylánc birodalmába vezeti az olvasót. Kicsit olyan, mintha az elődje, a Nyolc hegy koncepciójának kissé átírt, rövidített kidolgozása lenne: feszesebb, fesztelenebb, kissé felületesebb is, ám esszenciálisan benne van, amiért Cognetti szövegeit annyira jó olvasni: a meditatív hangvétel, a múló idő melankóliájának bemutatása, a néhány vonással felvitt helyzet- és jellemábrázolások, no meg az andalító hangulat- és tájképek.

Elena Ferrante: Nő a sötétben

A már-már polgárpukkasztó könyveiről elhíresült olasz író, Elena Ferrante Nő a sötétben című művével ezúttal a nyugati társadalom konvencionális női szerepeinek legszentebbikébe áll bele: az anyaságba. De elgondolkodtató bátorság vagy önkényes provokáció bújik meg a pillanatképek sokaságára épülő naplószerű írásban?

Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad (Nápolyi regények 3.)

A Ferrante tavasz egyelőre véget ért. Lila és Lenu történetét besűrítettem egymás utánra, szünet nélkül, mivel kérte a folytatást. A 3. regénnyel érünk el arra a pontra, ahol a két nő élete elkezd egymástól erősen távolodni – és nekem személy személy szerint Elena Lila nélkül már nem volt annyira izgalmas. A főszereplők 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járnak, fizikailag is távol egymástól. Mind a két nő tudja már, milyen is egy elrontott házasságban élni, a fókusz azonban itt Lenun van inkább.

Guido Piovene: Le stelle fredde

Meghatározhatatlan műfajú, sok tudományágat átfogó könyv, a képzelet és a valóság határán, önmegvalósításról, kötődésről, a minket körülvevő természetbeni, és ember által teremtett külső és belső világról, szép természeti képekkel, gyilkossággal, orvossal, rendőrrel, apával Idával Lugo papjával, kavicsgyűjtő kisfiúval… Nincs más hátra , mint elolvasni.