Szécsi Noémi: Rohadt állatok
Szécsi Noémi felnőtt állatmeséket tartalmazó novelláskötete a hatalom természetrajzát írja körül.
Szécsi Noémi felnőtt állatmeséket tartalmazó novelláskötete a hatalom természetrajzát írja körül.
Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat.
Viszont a 21 írás nagyon is változatos, s ez nemcsak abból fakad, hogy maga a metal is számtalan alirányzattal bír, és hogy szemlátomást mindenki másként éli meg (hiába evidens, mégis elképesztő ezt ilyen átütő erővel megtapasztalni) – a szerzők maguk is a legkülönfélébbek.
Bár történetei tűnhetnek szerteágazónak, valójában mégis arról mesélnek, milyen volt egy megváltozott, majd a változatlanságba (vagy változtathatatlanságba?) évtizedekre megdermedt, és megint később újból változni látszó országban felnőni.
A tiszta udvarok rendes házainak falai között súlyos poklok, várakozással, hazugsággal, önáltatással teli életek rejtőznek. A Valamit el akartam mondani tizenhárom hosszú elbeszélése is egy-egy ilyen bemetszés, mely egyszer sem válik igazán tragikussá, csupán nyomasztóvá és nyugtalanítóvá, éppen ezért nagyon is ismerőssé.
A Lányos apában ugyanis termékenyen keveredik a múlttal való számvetés, emlékfeldolgozás a jelen rendkívül érzékeny megfigyeléseivel, a gyereknevelés sajátos tapasztalategyüttesével.
Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.
Nem tesznek úgy Darvasi László novellái, mintha tudnának bármit is a haldoklók gondolatairól. Ehelyett figyelik őket, hozzátartozóikat, szűkebb-tágabb környezetüket, a nem haldoklókat, másképp szenvedőket egyaránt, felfogják és közvetítik mindannyiu(n)k rezdüléseit, drámáit.
Ha úgy tetszik, az angol nyelvű irodalomban Dickens története képviseli a karácsonyi ünnep világos, Joycé pedig a sötét oldalát: míg az egyik azt mutatja be, hogy a múlt szelleme milyen magasra tud emelni, a másik azt, hogy ugyanez a múlt milyen erővel képes lehúzni, megbénítani, paralizálni.
Földből kiásott hullákról, kannibalizmuson tetten ért tinédzserekről, a beteg szívek szerelmeseiről, boszorkányságról, átkokról, babonákról és hallucinációkról, nem létező lények kalandjairól, megmagyarázhatatlan jelenségekről olvashat, aki kézbe veszi Mariana Enriquez tizenkét írást tartalmazó novelláskötetét. Az argentin író szövegei valóság és fikció határán egyensúlyoznak, bomlott elméjű hősök és kísértetek népesítik be a kötet lapjait. Hátborzongató, horrorisztikus, nagyon furcsa, éppen ezért nehezen felejthető olvasmány.