Cimke: női sors

Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad (Nápolyi regények 3.)

A Ferrante tavasz egyelőre véget ért. Lila és Lenu történetét besűrítettem egymás utánra, szünet nélkül, mivel kérte a folytatást. A 3. regénnyel érünk el arra a pontra, ahol a két nő élete elkezd egymástól erősen távolodni – és nekem személy személy szerint Elena Lila nélkül már nem volt annyira izgalmas. A főszereplők 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járnak, fizikailag is távol egymástól. Mind a két nő tudja már, milyen is egy elrontott házasságban élni, a fókusz azonban itt Lenun van inkább.

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm (Nápolyi regények 1.)

Egyrészről ne tévesszen meg senkit sem a rettentő és tré és gusztustalan borító – nem szirupos lányregény Ferrante könyve, sem a marketing lufi a szerző kilétét illetően, nem igazán érdekes a szerző személye, fontosabb, amit ír. Ez alatt pedig azt értem, hogy nagyon alaposan ismeri a női/kislány lélek működését Ferrante, bárki legyen is ő. Mivel nemrég jártunk Nápolyban és sokszor szembe jött a könyv, jó ötletnek tűnt elolvasni.

Pápes Éva: Királylányok – tündérek – boszorkányok : a nő három arca a mesében

Pápes Éva kötetében minden nő magára ismerhet, hiszen mindannyian lehetünk királylányok, akire vár a mesebeli herceg, tündérek, akik teljesítik a kívánságokat és boszorkányok, akik a nagy titkok, varázslatok és praktikák tudói. Ez a könyv arra világít rá, hogy a női lét ebből a három szakaszból áll.

Szabó Magda: Für Elise

Nem kell külön kommentár ahhoz, miért lenyűgöző Szabó Magda stílusa újra és újra. Aki belekóstolt már legalább egy regényébe, az minden bizonnyal osztja ezt a nézetet. Lehengerlő családtörténet, benne külön saját maga és fogadott testvére, Cili sorsának alakulásával.

Szabó T. Anna: Törésteszt

„És mindegyik nőkről szólt: ám valami elképesztő eltávolítással. Olyannal, ami képes rá, hogy higgadtan, szinte riporteri vagy tudósi precizitással szólaltasson meg olyan hangokat, amelyeket fáj elolvasni. S nem kellemesen, zsongítóan fáj, vagy meg- és felszabadító zokogásba kerget, hanem taszít, kínoz, felkavarja a gyomrot, összeszorítja a torkot. Átélhető, mégis nagyon távoli. Tökéletesen mindennapi és tragikus.”

Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

Hihetetlenül érzelmes és mély történet a maga lassú történetvezetésével, és a maga lebilincselő stílusával. Okváth Anna úgy ír, hogy az egyik pillanatban teljesen komoly vagyok és szomorú, a másikban pedig felnevetek, mert olyan szófordulatot használ, hogy muszáj nevetnem.