SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Nagy Gerzson előző regényeihez hasonlóan új kötetében is egy fontos életeseményt, -állomást dolgoz fel. A Meddig él egy anya a betegségről, a közelítő halálról, a hozzátartozó kíséréséről, ápolásáról mond el személyes dolgokat. Egyebek közt azt is, meddig tart a kötelesség, hol vannak a kiutak, esetleg kibúvók. Vannak-e egyáltalán?
És lám, mikrózás nélkül is tele van költészettel a világ. Ezzel az útravalóval vághat neki az olvasó a hét ciklusra bontott verseskötetnek, ahol a címek iránymutatások és felsejlések, csupán laza tematikus kereteket szabnak az írásoknak.
Tamás Zsuzsa regénye úgy gondolom, jól felkészítheti az olvasóját arra, ami az iskolában valószínűleg még előtte áll: a történelmi ismeretek megszerzése nem csak adatok és események személytelen egymásutánja, hanem egy közös emlékezet és narratíva megismerése.
Csordás Kata első verseskötete telis-tele van grandiózus tájakkal, Balatonnal, növényekkel és állatokkal, nem szűnő, észrevétlen morajlással és emlékeket idéző szagokkal. A versek beszélői próbálják kialakítani viszonyukat az épített környezettel, gyermekeikkel, gyermeki és anyai önmagukkal és a társadalommal.
A Fekete szív nemcsak egy fiatal nő felnövéstörténete, de egy vérfagyasztó thriller is. Jól vegyíti a lélektani szálat a nyomozással és a horrorisztikus elemekkel, minden kezdeti lassúsága ellenére pedig fenntartja az olvasó figyelmét. Izgalmas, megrázó sztori, szerethető főhőssel – és egy nagyon gonosz anyóssal.
Ennek az időszaknak a borzalmait összegezi munkájában Végső István történész.
Magyary Ágnes Testodüsszeia című esszékötete betegségkönyv, amely test és lélek viszonyát, a személyes és társadalmi elfogadás kérdéseit feszegeti, ugyanakkor egy intellektuális kalandtúra végtelenül ironikus naplója a gyengeségről és az erőről.
Száraz Miklós György felnövéstörténete az egyén és a környezet kapcsolatának kérdései köré szerveződik: tudjuk-e, szabad-e függetleníteni magunkat a körülöttünk élők sorsától? Tanulható, fejleszthető-e a szociális érzékenység a személyes megtapasztalás útján? És ha igen, hogyan cipeljük felnőttként ezeket a tapasztalatokat?
Az erőszak, a halál vagy éppen a magány témáiról érzelgősség nélkül, sallangmentesen írni nem kockázatmentes kihívás, Kiss Tibor Noénak azonban sikerül. Legújabb regényében páratlan tudatossággal jár körül súlyos kérdéseket, miközben elemi erővel hat az olvasóra. Egy Baranya megyei faluban vagyunk, ahol a harmincas narrátor saját múltjának képei közt bolyong, míg férje a messzi Szibériában kutat. Hogyan lehet feldolgozni az elfelejthetetlent? És van-e esély a megbocsátásra?
Amikor az ember könyvet olvas, gyakran ráismer a vele is megtörtént élethelyzetekre, gúnyosan vagy haraggal telve szemléli a gazdag cégvezetők mocskos játszmáit, fejére csap a naiv hétköznapi figurák hiszékenységét látva, vagy megkönnyez egy tragikus elbeszélést, mindezt úgy, hogy a valóságban nap mint nap találkozik hasonló történetekkel, és mindegyik mellett közömbösen elhalad. Rényi Ádámot olvasva valami egészen más történik, az ő történeteit lapozgatva eltűnik a közöny.