SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Aki Sándor Iván életművét ismeri, tudhatja, hogy a kutató tekintet, a reflexiós és az epikai nézőpontok összjátéka jellemzi. Nincs ez másképp most sem. Prózájában arra keresi a választ, a nyelvben mozgósíthatok-e olyan megújuló energiaforrások, amelyek a teljeskörű válság leírására, analízisére alkalmasok.
Wéber Anikó fantáziavilágában őszintén hisz az emberekben, a jóságban, a változásban. Pozitív üzenetei lélekbalzsamként hatnak, és örök útravalót adnak a kötet kiolvasása után is. Jó szívvel ajánlom minden korosztálynak, szerintem még felnőtt fejjel is értékes, léleksimogató olvasmány.
Mohai V. Lajos alkotói eltökéltsége, hogy versben és prózában visszavarázsolja mindazt, amit szülővárosa, Nagykanizsa jelent számára: a Rózsa utcából induló gyermekkort, a család és az ismerősök végállomásául szolgáló, a temetővel szembeni Hidegházat, mindazzal egyetemben, amit e két pont egybefog életében, a város létezésében.
Nagy Gerzson előző regényeihez hasonlóan új kötetében is egy fontos életeseményt, -állomást dolgoz fel. A Meddig él egy anya a betegségről, a közelítő halálról, a hozzátartozó kíséréséről, ápolásáról mond el személyes dolgokat. Egyebek közt azt is, meddig tart a kötelesség, hol vannak a kiutak, esetleg kibúvók. Vannak-e egyáltalán?
És lám, mikrózás nélkül is tele van költészettel a világ. Ezzel az útravalóval vághat neki az olvasó a hét ciklusra bontott verseskötetnek, ahol a címek iránymutatások és felsejlések, csupán laza tematikus kereteket szabnak az írásoknak.
A nemrégiben kilencvenedik születésnapját ünneplő költő legújabb kötete összességében hermetikusan illeszkedik az életműbe, akárcsak préselt virágok egy könyv lapjai közé, az olvasó pedig örömmel indulhat a benne rejlő titkok felfedezésére.
Tamás Zsuzsa regénye úgy gondolom, jól felkészítheti az olvasóját arra, ami az iskolában valószínűleg még előtte áll: a történelmi ismeretek megszerzése nem csak adatok és események személytelen egymásutánja, hanem egy közös emlékezet és narratíva megismerése.
Csordás Kata első verseskötete telis-tele van grandiózus tájakkal, Balatonnal, növényekkel és állatokkal, nem szűnő, észrevétlen morajlással és emlékeket idéző szagokkal. A versek beszélői próbálják kialakítani viszonyukat az épített környezettel, gyermekeikkel, gyermeki és anyai önmagukkal és a társadalommal.
Takács Zsuzsa a tényeket újraszervezi, kopogós információkat bocsát útjára, tárgyilagos magasságból világítja meg a líra tárgyait, majd finoman, alig érzékelhetően elmozdul, a háttérsugárzás nő, a formaszervező hang egy történettöredék üvegcserepét csempészi be, lépésrendet vált, a repedt anyagon kicsorbult fény átszínezi, áthangolja a tónusokat, a hangsúlyeltolódások a szerkezetet mozgásba hozzák, a vers mintegy visszafelé íródik meg.
Sopotnik Zoltán újabb saját mítoszvilágot teremt egy mennyei horrorvízióval, amely korszerűen reflektál a jelenkori világpolitikai zűrzavarra, illetve lételméleti síkon a bűnbeesésre, az emberi romlottságra és a mai ember természetét is sokszor domináló önzésre, becsvágyra, mohóságra és magányra az elgépiesedett modern világban.