SZTE Klebelsberg Könyvtár
A harag továbbadható, örökíthető, s mivel méreg, rongálhatja nemzedékek életét. Erről a mérgeződésről készít látleletet Babarczy Eszter A mérgezett nőben, ám harag és részrehajlás nélkül teszi, sine ira et studio. Mint aki nem kívánja továbbadni az agresszív indulatot az olvasóinak, helyette felajánlja az elemzés, az együtt töprengés lehetőségét. Megismerésre és megértésre törekszik.
A tengernek ugyan nincsenek, Fischer Botondnak azonban vannak történetei. Tavasz lesz, Corina című prózakötete mágia és realizmus határán egyensúlyozva kalauzol végig bennünket a Románia határvidékén élő nagykárolyi (és környéki) sváb közösség mindennapi életén, hiedelem- és hitvilágán. Mitikus alakok, különös rítusok, természetfeletti jelenségek és egyedi emlékek sejlenek fel a sváb közösség (olykor nyomorral átitatott) mindennapjairól, illetve az egyén létértelmezésre tett kísérleteiről szóló történetekben.
Rafinált történet egy furcsa ikerpárról, a két Karcsiról, akik szüleik bizarr ötletének köszönhetően gyerekkoruktól kezdve közös személyazonosságon osztoznak. Az izgalmasnak és a munkamegosztás meg a szabadidő szempontjából előnyösnek tűnő játék azonban felnőttkorukban hirtelen tragédiába fordul, amikor az első Karcsi öngyilkos lesz.
A Puncs című regény az elmúlt évek tükrében különösen aktuálisnak mondható témát jár körül. A hatalmi helyzettel való visszaélés problémája a #MeToo-kampány keretében bejárta a média minden zugát, azonban jelen kötet ezt egy teljesen más szemszögből láttatja – már csak azért is, mert nem beszélhetünk áldozatszerepről. Egy egyetemista lány és oktatója között különleges kapcsolat bontakozik ki, ami őszinte érdeklődésen alapul, ennek ellenére nem könnyű eltekinteni bizonyos morális vonatkozásoktól. A regény számol ezekkel a kérdésekkel, és mindezt remekül árnyalva teszi.
A regény már címével és borítójával is egyértelműen jelzi, hogy paródia. A norvég ø betű használata, a téli tájban guggoló szerző képe, a fülszöveg (a meg nem írt regényekről, és az Oslótól délre, Szentesen született szerzőről) mind biztosít arról, hogy a humor lesz az uralkodó minőség a kötetben. Ebben nem is kell csalódnunk, hiszen Kőhalmi közel háromszáz oldalas szövege tobzódik a poénokban, szinte követhetetlenül, mondatról mondatra ontja az újabb és újabb szellemességeket. Már maga a főhős, a notórius kávé- és kéregzuzmószesz-fogyasztó Bjørnsen is komikus alak, de az őt segítő, szekrényben élő tizenöt éves kamaszlány, vagy egy nyomozó bal agyféltekéjével dolgozó beszélő kutya is meglehetősen furcsa figurák.
A szöveg – szemben a mottóban megidézett Zoltán Gábor-művekkel – fantasztikus arányérzékkel adagolja hol Radnóti eklogáit idéző időmértékes soraiban, hol tűpontosra csiszolt prózai mondataiban az iszonyatot, a kisember felelősséghárítását, nyüszítő halálfélelmét, ügyeskedéseit, miközben jönnek az oroszok, van, akit meggyilkolnak, van, aki elmenekül, van, akit kirabolnak, van, aki visszatér.
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.
Ezúttal Kosztolányi Dezső és Radákovich Mária levelei nyomán fedezhetjük fel a híres író életének utolsó pár hónapját megédesítő szerelmet, mely csak első ránézésre tűnik könnyűnek, egyszerűnek és magától értetődőnek. A valóság sokkal racionálisabb, és még csak nem is egyszerű félrelépés és szerelmi háromszög ez a kapcsolat.
Ha a lakás metaforával szeretnék élni – mely a Fehér farkas című kötetben kimondottan erőteljes –, azt is mondhatnám: Tóth Krisztina minden novellájával egy-egy ajtót tár fel. Ezeken az apró réseken bekukucskálva tizenhat történetszelet sejlik fel előttünk, csontig hatoló, húsba metsző elevenséggel. A valóság éles, mélyreható darabkái ezek, melyek a jelenből kiragadott, kimerevített és összefűzött képkockák láncolatán keresztül pont úgy vezetnek le a lélek mélységeibe, ahogyan a nyitónovella főszereplője ereszkedik alá a liftakna magányába.