Rózsahegyi Barnabás: Néma hadsereg
„A múlt felidézése mindig a máról szól. És a múlt helyes ismerete segít abban, hogy megértsük, mi miért történik a jelenben, és miért úgy, ahogy.”
„A múlt felidézése mindig a máról szól. És a múlt helyes ismerete segít abban, hogy megértsük, mi miért történik a jelenben, és miért úgy, ahogy.”
A Buddha a padláson szerzőjét az érdekelte, hogyan feszülnek egymásnak a különböző irányú hűségeink egy krízisben, mit tesz az emberrel a beláthatatlanná táguló idő, illetve az árulás stigmája, és milyen árat kell fizetni, ha a felejtést választjuk túlélési stratégiaként.
A Dreherek élete szinte végig meseszerű az első oldaltól az utolsóig: sikerrel átszőtt álomutazás apró kátyúkkal, amiben csak egy-egy pillanatra torpan meg a sörgyáros dinasztia diadalmenete, hogy aztán még nagyobb lendülettel haladjon előre.
A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.
Herzog első regénye, a Dereng a világ hőse, Hiroo Onoda hadnagy kicsit mindkét hőstípust magába olvasztja. Tragikus sors jutott neki, hiszen japán katonaként ottfelejtették egy aprócska Fülöp-szigeteki szigeten a második világháborúban.
Cecilie Enger regénye, A fehér térkép, az első női hajótulajdonosok életét skicceli fel, akik választásaikkal, döntéseikkel szembementek mindazzal, amit az akkori norvég társadalom elvárt a nőktől.
Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről, csupa olyan fogalomról, ami egyben érzet is, és amit elmagyarázni hívőként a nem hívőnek tulajdonképpen lehetetlen.
Eric Jager könyve tehát nemcsak magáról a bajvívásról és az azt megelőző vádról szól, hanem rengeteg háttérinfót ad, amelyek révén jobban megértjük a helyzetet, a karaktereket és megismerjük a sztori kontextusát is.
A Familiárisok bemutatja egy 17. századi úrnő életének nehézségeit és az akkori boszorkányüldözések borzalmait. Fleetwood Shuttleworth 17 éves létére már negyedjére terhes és csak reménykedhet, hogy ez a gyermek már életben marad, így utolsó próbálkozásként egy boszorkányt fogad fel. Eközben megismeri, mivel is jár ez a titulus és az, hogy mi történik a nőkkel, akikre ráfogják.
Tarantinóról közismert, hogy rengeteget szövegel, szenvedélyes okfejtéseit akárhányszor, akármilyen hosszan képes előadni, 400 oldalnyi papír pedig igazi Kánaán ehhez. Gyakorlatilag miniesszék töltik ki a kötetet, ez a bőbeszédűség pedig teljesen feledteti, hogy a regény – ahogy a film is – csupán két-három eseménytelen nap története.