Cimke: babona

Narine Abgarjan: Élni tovább

Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy

A lírai hangvételű, mágikus realista és folklór elemekkel dolgozó regény a személyes és kollektív emlékezet, az individuális és a történelmi traumák, a halál és a gyász, a természet és az ember kapcsolatának tematizálása mellett egy poszthumán nézőpont kidogozásának kísérleteként is olvasható.

Nádas Péter: Rémtörténetek

A regénynek vannak fontosabb szereplői, de nincs kiemelt központi szereplője, a cselekményt a bűn, az ahhoz fűződő viszony, valamint a normál hétköznapokban megjelenő Gonosz szervezi. És ahogy a legnagyobb paráztatók, most Nádas is abból indul ki, amit a mindennapokból jól ismerhetünk: mit kezdünk a kontrollálhatatlan ösztönökkel, amelyek alakítanak minket.

Stacey Halls: Familiárisok : a pendle-dombi boszorkányok

A Familiárisok bemutatja egy 17. századi úrnő életének nehézségeit és az akkori boszorkányüldözések borzalmait. Fleetwood Shuttleworth 17 éves létére már negyedjére terhes és csak reménykedhet, hogy ez a gyermek már életben marad, így utolsó próbálkozásként egy boszorkányt fogad fel. Eközben megismeri, mivel is jár ez a titulus és az, hogy mi történik a nőkkel, akikre ráfogják.

5 mesés könyv, amit érdemes elolvasni

Boldizsár Ildikó szerint “minden mese annak a példája, hogyan lehet a rendezetlenséget és a káoszt renddé alakítani, azaz olyan helyzeteket teremteni, amelyekben a teljesség vágya irányítja a gondolatokat és a tetteket. Ez a tudás azért nélkülözhetetlen, mert csak így van esélyünk arra, hogy egyszer majd rólunk is elmondhassák: „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.”