Kategória: Tudományos ismeretterjesztő

Mimi Thorisson: Itália ízei

A gasztrobirodalmat felépítő Mimi Thorisson egy olyan életet fedezett fel magának Olaszországban, ahol elvnek számít az, hogy az ételt nemcsak vásárolni, hanem elkészíteni is lehet, ebből pedig egy csodálatos könyvet gyúrt össze, legalább olyan lelkesedéssel és elmélyüléssel, ahogy a tésztát tanulta meg gyúrni. Az Itália ízei kedvcsináló álmodozáshoz, tervezéshez, nyaraláshoz, vagy csak úgy: az édes élethez.

Giovanni Catelli: Camus halála

A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni.

Rahaf Mohammed: A lázadó : menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba

A lázadó a thriller és a memoár furcsa, keveréke, amelyet Rahaf Mohammed feszültséggel és izgalommal teli szökésének a története helyez keretbe. A szökés drámáját pedig az azt megelőző élet béklyóinak a már-már jegyzőkönyvszerű bemutatása teszi érthetővé. Mohammed tárgyilagos, mégis húsbavágó mondatait olvasva olyan érzésünk lehet, mintha egy disztópia kellős közepén lennénk, de ez a fiatal lány az élő bizonyíték arra, hogy ez a disztópia jelen idejű és valóságos.

Laczó Ferenc és Varga Bálint (szerk.): Magyarország globális története 1869–2022

A kötetben 82 szerző, történészek, irodalmárok, néprajzosok, közgazdászok, politológusok és szociológusok munkája szerepel, és az elmúlt 150 év fontosabb és kevésbé fontos eseményeiről szól. A közös bennük a nemzetközi kapcsolatok vizsgálata: az első tanulmány az osztrák-magyar kelet-ázsiai expedícióról szól (1869), az utolsó pedig a koronavírus-járványról és a hatásairól (2020).

Álmodjunk együtt : út egy jobb jövő felé : Ferenc pápa és Austen Ivereigh beszélgetései alapján

Az Álmodjunk együtt legnagyobb erőssége, hogy Ferenc pápa valóban látja és érti, mi történik ma a világban, nem egy bársonnyal bélelt, hang- és „valóságszigetelt” vatikáni dolgozószobából mondta tollba gondolatait. Az amerikai Black Lives Matter és a néhány évvel korábban robbanó Metoo-mozgalomról is értekezik, és nem kívánja takargatni azt a tényt sem, hogy a katolikus egyházat is megrázta néhány botrány, melyekre nem hoz fel kifogásokat, nem akarja kisebbíteni a kisebbíthetetlent: az egyház hibázott, bűnbocsánatért esedezik, és kész.

Miskolczy Ambrus: Hitler’s library

The first book to present the so-called Hitler Library. It sheds new light on the readings of Hitler and on his techniques on how to read a book. Hitler presented himself as an ideal reader of Schopenhauer, nevertheless, his remarks destroy that image, particularly if we see how he read Ernst Jünger, Richard Wagner, or Paul de Lagarde, and how he reread Mein Kampf. The book describes the gnostic character of the phenomenon as an explication of the success of nazism and that of the Hitler myth and challenges the static views of traditional historiography.