SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Alapvetően jó volt. Ezen a köteten jobban érződött, hogy YA kategóriában indul a könyv. Azért is, mert itt egy kamaszlányka felnőtté válását kísérjük végig, ahogy az idegesítő, mindenkit elutasító, indulatos csajból félig-meddig felnőtt lesz. Felnőtt és harcos. Amit kedvelek Abercrombie regényeiben, hogy nem hagy illúziókat, viszonylag realista módon kezeli a hőseit és azokat a helyzeteket, amikbe beledobja őket.
Egy szál, egy nézőpont, egy főhős, egyenes történetvezetés – ezek a fő jellemzők. És bevallom őszintén, jól esett végre olyan fantasyt olvasni, ahol nem fulladunk bele a mellékszereplők tengerébe, nem kell a függeléket lapozgatni, hogy ki kivel van, csak egyszerűen hagyja az ember, hogy sodorja a történet. Mert ez is lehet jó.
Tündérmese happy enddel felnőtteknek. Ez az eset volt, amikor a filmet hamarabb láttam, mint a könyvet olvastam. A film kellemes, nézhető, és igen pontosan követi a könyv cselekményét, sokat nem vesz el és nem ad hozzá. Tehát ilyen szempontból sok meglepetést nem tartogatott, de Gaiman stílusa és humora igazán élvezetessé tette az olvasást.
Más technikát mutat itt, nem egy szereplő szemszögéből láttatja az eseményeket, hanem megismerjük mindenki történetét és lelkivilágát, aki Viviánával, az élőhajóval kapcsolatba kerül. Nagyon erőteljesek és részletesen kidolgozottak a női szereplők, egészen más karakterek mutat meg a kemény Ronika, a döntésképtelen, befolyásolható Keffria, az idegesítő kis Málta személyében. Szépen követhető Althea személyiségfejlődése, ahogy az apuci kedvence, burokban tartott szerepkörből egy felnőtt, küzdeni tudó és akaró nő lesz.
Brent Weeks egy olyan világba vezeti az olvasót, ahol a mocsok, az erőszak, a korrupció mindennapos, ahol az alvilágé a vezető szerep. Ebből a barnás-szürkés-nyirkos világból akar kitörni a főhőse Azoth, aki elhatározza, hogy mivel nem akar többé félni, olyan lesz, mint Durzo Blint, a legjobb veszejtő, ergo orgyilkostanoncnak könyörgi magát a mesterhez.
Nekem tetszett, nem egyformán a 3 könyv, de határozottan érdemes elolvasni. A szamarkandi amulett és a Ptolemaiosz kapuja ügyesebb, a második rész lagymatagabbra sikerült. Itt is igaz az, hogy amitől egy regény jó lehet, azt egy fantasy is tudhatja (ezzel csak annyit akartam mondani, hogy ne legyünk finnyás sznobok). Többen megjegyezték, nem értik, miért nem lett olyan sikeres (itthon), mint a Potter könyvek.
A történetvezetés egy kicsit gyenge lábakon áll, némiképp ad hoc jellegű. A pasas viszont hihetetlenül szórakoztatóan ír, valószínűleg egy teafőző használati utasítását is eladhatóvá tudná tenni (és nem csak angoloknak!).
Elgondolkodtató fikció. Egy debil pasasból egy műtéttel hirtelen 185-ös IQ-jú zsenit varázsolnak.
Tartottam attól, hogy úgy teszem majd le, hogy Andy Weir édesanyja egy prostituált (és a nővérei is), de nem így történt. Alapvetően semmi extra történet, főhősünk a Marson ragad, teljesen egyedül, és hát a bolygó nem egy barátságos környezet, ott csesz ki vele, ahol csak tud, a technika nagyjából ugyanígy.
A Horgonyhely nem ereszt. Kifejezetten érdekesnek tartom az alapötletet, amit Moskát Anita vázol a könyvében, egy világot, ahol a helyváltoztatás csakis a terhes nők privilégiuma.