Kategória: Szórakoztató irodalom

Frank Herbert: Dűne

Viszonylag régen olvastam olyan könyvet, amire könnyű szívvel azt mondhatom, hogy ez igazán rendben volt. Persze, Dűne, klasszik sci-fi, tudom-tudom… de itt valahogy visszatért a régmúlt magyar szak feeling, és nem azért, mert kínzóan rossz volt. A helyén volt itt minden, kérem szépen!

Jevgenyij Zamjatyin: Mi

Zamjatyin regénye egyike a disztópikus regényeknek, amelyekben egy új társadalmi rend uralkodik és minden rendezettnek tűnik. Ha szeretnél szubjektív nézőpontból íródott, graduálisan feltöredező szövegegységet olvasni, a Mi-t nagyon tudom ajánlani. Nem hosszú, az én kiadásom, csak körülbelül 220 oldal, úgyhogy sikerélményhez is könnyen juthatsz, hogy újabb könyvet olvastál el 😉

Patrick Rothfuss: A Szél Neve

Ez az a könyv, ami berángatott engem az olvasás világába. Rothfuss nem csak abban volt az első, hogy sikerült neki azt éreztetnie, mintha egy másik világ része lennék, de a protagonista helyébe is tökéletesen sikerült magamat képzeltetnie. Nem tudom, hogy aki olvassa az ajánlómat, az ismeri-e a művet, vagy rajongója-e a fantasy műfajnak, de a mindenképp ajánlom a figyelmébe, mert egyszerűen megragad és magába szív egészen addig, míg bele nem kezdesz a Bölcs Ember félelmébe, ami még el is nyel a világból, ahol most vagy.

Anders Roslund-Stefan Thunberg: A kötelék

A kötelék kétségtelenül jól megírt könyv, de itt nem éreztem azt az elemi erőt, mint a Hajsza esetében. Persze szemét dolog egyiket a másikhoz hasonlítgatni, de mi más választása van ilyenkor az egyszerű olvasónak? Az elbeszélőtechnika ugyanazt a sémát követi, mint az első kötetben, időben és a nézőpontok között is váltogatva áll össze a történet. Továbbra is Leo és családja áll a fókuszban, a jól megérdemelt börtönbüntetésének leteltével vesszük fel az események fonalát. A skandináv krimik sosem csak krimik, legtöbben – én legalábbis – ezért szeretjük őket, és ez A kötelék esetében is igaz.