Anders Roslund-Stefan Thunberg: A kötelék

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

A kötelék kétségtelenül jól megírt könyv, de itt nem éreztem azt az elemi erőt, mint a Hajsza esetében. Persze szemét dolog egyiket a másikhoz hasonlítgatni, de mi más választása van ilyenkor az egyszerű olvasónak? Az elbeszélőtechnika ugyanazt a sémát követi, mint az első kötetben, időben és a nézőpontok között is váltogatva áll össze a történet. Továbbra is Leo és családja áll a fókuszban, a jól megérdemelt börtönbüntetésének leteltével vesszük fel az események fonalát. A skandináv krimik sosem csak krimik, legtöbben – én legalábbis – ezért szeretjük őket, és ez A kötelék esetében is igaz. Itt is egy családregényt és mélylélektant kap a csomaggal az olvasó. Nekem személy szerint a gyerekkori részek voltak erősebbek ebben a kötetben, de nem égett be annyira az agyamba, mint pl. az első rész egyik jelenete, amikor Leo az apjával molotov koktélt gyárt a konyhában. Szóval, ebben a könyvben is további sorsfordító gyerekkori eseményeket sorakoztat fel a szerzőpáros, amelyek jobban rávilágítanak az okokra, vagyis arra, miért vagy inkább hogyan lett Leo bűnöző. Ellentétben azonban az előző kötettel, itt nem éreztem különösebben szimpátiát iránta. Talán nem voltak meg olyan felvonultatott értékek, mint a fivérek összetartása, vagy összességében talán nem maradt annyi pozitívum, ami miatt úgy érezném, ez egy remek történet volt. Itt egy kiábrándult fiatal férfi próbál elégtételt venni az őt elítélő rendszeren, de nem nagyon marad a mérleg másik serpenyőjén olyan, ami miatt szeretni tudom, kivéve talán a vitathatatlan zsenialitását. Ez a könyv egyszerre lett életszagúbb és kevésbé életszerű. Nem azt mondom, hogy rossz, csak egyszerűen nem üt akkorát, mint az első rész.

Pécs: Alexandra, 2018