SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.
Elveszettek vagyunk mindannyian, bolyongunk, toporgunk a saját életünkben, néha fejjel koccanva a falnak. Pontosan ilyen figurák Tóth Krisztina új novelláskötetének a hősei is, akiknek életéből egy-egy momentumot villant fel az író, hétköznapi, sokszor bagatell élethelyzeteket, hogy azután abból bontsa ki a meghökkentőt vagy épp a fájdalmasat.
Úgy érzem, ez volt az eddigi egyik legmeghatározóbb olvasási élményem. Olvassa el más is, aki meri!
Isteni és emberi idő és tér találkozik össze Sjón Az Argó suttogása című kötetének lapjain, amiben a szerző kettős utazásra invitál: egy az Északi-tengeren a II. világháború után, egy az argonautákkal az Aranygyapjú nyomában.
Hogyan menti meg a Földet egy csapat szenilisnek ítélt vénasszony? Hogyan tárulnak fel a legelképesztőbb kalandok, miután a 92 éves narrátor egy hallókürtöt kap ajándékba? Mi köze mindehhez egy kacsintó apácának?
Aki egy valóban különleges nézőpontú regényre vágyik, annak tökéletes választás lehet A nő, aki szerette a rovarokat.
A nehezített pályán történő felnövekvés egy kislányból nővé érő, lángolóan vörös hajú főhős története, aki a benne lakozó düh és elszántság elegyéből tüzeket gyújt maga körül, amerre jár.
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
Egyszerre memoár, tudatfolyam-leírás, generációkon átívelő családkrónika, és akkor a levél- és drámabetétekről még nem is beszéltünk.
A tiszta udvarok rendes házainak falai között súlyos poklok, várakozással, hazugsággal, önáltatással teli életek rejtőznek. A Valamit el akartam mondani tizenhárom hosszú elbeszélése is egy-egy ilyen bemetszés, mely egyszer sem válik igazán tragikussá, csupán nyomasztóvá és nyugtalanítóvá, éppen ezért nagyon is ismerőssé.