Susan Taubes: Elválás
Egyszerre memoár, tudatfolyam-leírás, generációkon átívelő családkrónika, és akkor a levél- és drámabetétekről még nem is beszéltünk.
Kategória: Irodalom
Levelek a Kner család életéből 1938–1949
A szervesen növekedő Kner család jó néhány ágát kicsavarták a történelem viharai. Sorsuk magyar, sorsuk zsidó, sorsuk huszadik századi, sorsuk közép-európai.
Alice Munro: Valamit el akartam mondani
A tiszta udvarok rendes házainak falai között súlyos poklok, várakozással, hazugsággal, önáltatással teli életek rejtőznek. A Valamit el akartam mondani tizenhárom hosszú elbeszélése is egy-egy ilyen bemetszés, mely egyszer sem válik igazán tragikussá, csupán nyomasztóvá és nyugtalanítóvá, éppen ezért nagyon is ismerőssé.
Erich Kästner: Ebek harmincadja
Kästner humorát és könnyedségét az Ebek harmincadja is magán viseli, de ez a regénye társadalmi szatíra, amely az egyszerre széteső, forrongó, legatyásodó és élvhajhász Berlint mutatja be.
Damon Galgut: Az ígéret
Az ígéret egy olyan fájdalmasan ismerős diszfunkcionális család története is, ahol a közös hallgatás végül belülről emészt el mindenkit, mindenkit a maga módján és idejében.
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
Zhang Wei: Hétféle gomba
A sokféle értelmezési lehetőség viszont azt is jelenti, hogy Zhang Wei regénye nem könnyű olvasmány. Sőt, mondhatni nehéz, de a nehéz olvasmányokból a legjobb fajta, ami nem elkeseríti az olvasót, hanem arra ösztönzi, hogy az első olvasás után ismét elővegye az amúgy nem túl hosszú művet és ismét belevesse magát ebbe a shandongi rengetegbe, újabb értékes és ízletes irodalmi gombákat begyűjtve.
Szilasi László: A harmadik híd
A harmadik híd nem csak szociográfia, hanem fejlődésregény is, hiszen nem csak a lecsúszás fizikai vetületeit, az egyre növekvő igénytelenséget mutatja be, hanem azt is, mit tesz a lélekkel, ha az ember hajléktalan.
Giuliano da Empoli: A Kreml mágusa
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
Grecsó Krisztián: Lányos apa
A Lányos apában ugyanis termékenyen keveredik a múlttal való számvetés, emlékfeldolgozás a jelen rendkívül érzékeny megfigyeléseivel, a gyereknevelés sajátos tapasztalategyüttesével.