Clara Dupont-Monod: Egy közülünk
Az elbeszélő nézőpont kiválasztása különleges, nagyon ősi és zsigeri atmoszférát teremt, míg a több szempontból újra és újramesélt események rávilágítanak, mennyire különbözőek vagyunk és mégis mennyire egyformák.
Kategória: Irodalom
Véronique Mougin: Ahol a tű átfér
A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.
Garaczi László: Weszteg
Garaczi László legújabb kisregénye egy megérkezni nem akaró világvége fenyegetésének árnyékában szétbomló szerelmi viszony érzékletes beszámolóját adja.
Narine Abgarjan: Élni tovább
Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.
Puskás Panni: Megmenteni bárkit
Megmenteni bárkit – mondja a cím, s ezt azzal egészíthetnénk ki, hogy csak a saját történetében lehet. De mindhárom történet értékelhető egyfajta antifejlődésregényként is, amennyiben a polgári társadalomból való kiszakadás-kiíródás az eredmény, nem az integráció.
Werner Herzog: Dereng a világ
Herzog első regénye, a Dereng a világ hőse, Hiroo Onoda hadnagy kicsit mindkét hőstípust magába olvasztja. Tragikus sors jutott neki, hiszen japán katonaként ottfelejtették egy aprócska Fülöp-szigeteki szigeten a második világháborúban.
Nathan Harris: A víz édes íze
Harris egy kimondottan költői és csak lassan építkező prózát alkotott, melyben bőségesen jut idő mindenre, így minden főbb szereplő érzéseibe és gondolatai is bepillanthatunk, miközben egyre jobban forrnak az indulatok az északi megszállás alatt senyvedő és az elvesztett háborúba testileg-lelkileg belerokkant déliek szívében, hogy aztán menthetetlenül bekövetkezzen a tragédia.
Lu Min: Kézbesíthetetlen szerelem
Ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből is kiderül, az írónőt elsősorban hétköznapi emberek belső folyamatai érdeklik, a politikai vagy történelmi fejlemények legfeljebb csak háttérként jelennek meg írásaiban. A külső valóságtól azonban – néhány szürreális elem megjelenése mellett – nem szakad el, márpedig a kínai valóság a lenyűgöző iramú fejlődés ellenére kőkemény tud lenni.
Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel
Szerhij Zsadan lírájában a háború mint a diszkurzív megformálástól nem elkülöníthető, a beszélhető nyelvet alapjaiban formáló erő jelenik meg. Versei krónikák és jelentések abban az értelemben, hogy sokszor egy-egy szubjektum életét idézik fel, közben folyamatosan megkérdőjelezve a háborús emlékezet lehetőségeit.
Bao Ninh: A háború szomorúsága
Ninh ugyanis, aki állítólag maga is egy bombatölcsérben született, és majdnem tíz éven át harcolt az amerikaiak ellen, nem csak hogy egy észak-vietnámi katonát állít erősen önéletrajzi ihletettségű regényének középpontjába, de közben elveti a hazájában kötelező pátoszt és ideologizálást (éppen emiatt 2006-ig be is volt tiltva ez a kötet), így nem marad más mint a fájdalom, az őrület, na meg ahogy a címben is olvasható, a háború szomorúsága.