SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Érdekes történet ami egy kamasz fiú lelki vívódását mutatja be a két világháború közti Amerikában. Problémái alapvetően korának megfelelőek, gyakran bírálja környezetét, problémái vannak a tanulással és a munkával, a lányokkal való kapcsolata sem felhőtlen.A történet végén a véleményünk a fiúról változhat, ugyanis meglepő fordulattal zárul a cselekmény.
Ez a true crime regény kínálja ugyanis a titokzatosan eltűnt szakszervezeti vezető ügyéről szóló eddigi elméletek közül a leghitelesebbet: eszerint jó barátja, Frank Sheeran végzett Hoffával. A könyv azonban nem marad meg a teória szintjén, annál jóval több lesz. Gyakorlatilag Sheeran vallomása ez, amit a korábban gyilkossági nyomozóként és ügyészként is dolgozó Brandt rögzített magnóra több mint öt éven keresztül.
Kalapos Éva Veronika legújabb regénye, az F mint rendkívüli érzékenységgel viszi színre társadalmunk alsó középosztálybeli rétegének világát mind szociális, mind lélektani értelemben. A regény viszont a szereplők mindennapjainak realisztikus ábrázolásával párhuzamosan rendre beléptet jól azonosíthatóan fikcionális elemeket is, így nemcsak Fema, a főszereplő képtelen értelmezni az eseményeket és veszíti el fokozatosan realitásérzékét, hanem mi, az olvasók is.
Viszont úgy gondolom, hogy nemcsak a hozzám hasonló, némileg idősebb generációknak fontos Korcsmáros Pál munkássága, hanem személye mindazok számára kikerülhetetlen, akik érdeklődnek a magyar képregény kialakulása, múltja és meghatározó alakjai iránt. Nekik / nekünk viszont fontos ez az összegző életrajz, ami felett egyszerre nosztalgiázhatunk és kereshetjük a képregények mögött álló művészt.
Egyszerűen zseniális. Elsősorban az elszegényedett múlt század végi Kína mindennapjait mutatja be. Az egymásba fonódó cselekményszálak tökéletes összhangban vannak. Foglalkozik a történelemmel, a szabad akarattal, mindenkinek csak ajánlani tudom!
A Gustav-szonáta világa szerencsére nem sablonos, nem nyer mindig a jó, nem lehet mindent rendbe hozni, egy-egy döntés akár egy egész életet tönkre tehet, ahonnan nincs visszaút. A szereplők gyakran hibáznak, gyakran bántják a másikat, önzőek és nemtörődömök, de valahogy az egész történet mégis szép… És külön kiemelném, hogy rengeteg olyan szál, történés van, ami feladná a magas labdát, hogy az írónő egy laza csuklómozdulattal lecsapja, és meghúzza a legirodalmibb fordulatokat, de nem teszi. Ettől is lesz olyan életszagú és egyedi ez a regény. A Gusztáv-szonáta egy olyan könyv, amit tényleg mindenkinek érdemes lenne elolvasni.
Ha a lakás metaforával szeretnék élni – mely a Fehér farkas című kötetben kimondottan erőteljes –, azt is mondhatnám: Tóth Krisztina minden novellájával egy-egy ajtót tár fel. Ezeken az apró réseken bekukucskálva tizenhat történetszelet sejlik fel előttünk, csontig hatoló, húsba metsző elevenséggel. A valóság éles, mélyreható darabkái ezek, melyek a jelenből kiragadott, kimerevített és összefűzött képkockák láncolatán keresztül pont úgy vezetnek le a lélek mélységeibe, ahogyan a nyitónovella főszereplője ereszkedik alá a liftakna magányába.
A két pápa ténylegesen életrajzi regény, még akkor is, ha ezúttal két (sokszor meglepő párhuzamokat felvonultató) életútról beszélünk. Egyáltalán nem száraz, de nem is kelt forgatókönyves hatást. McCarten egyszerre távolságtartó és intim, hol rideg tényekkel és adatokkal, hol finom humorral kommunikál. Felfesti, hogy a két egyházférfinak mennyire hasonló a története. Egyikük a náci Németországból jött, másikuk a szinte egyfolytában vérben gázoló Argentínából. Végigvezet azon, hogyan lettek a fiúkból papnövendékek, majd papok, s hogyan emelkedtek egyre magasabbra az egyház hierarchiájában. Bemutatja az erényeiket és a bűneiket is, illetve azt, miként fejlődtek a hitünkben, mit tanultak és hogyan változtak a nézeteik.
A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe.
Az itt szereplő kilencvenkét „egy lélegzetvétellel” elolvasható, egymondatos prózavers olyan természetességgel, átgondoltsággal és lendülettel képes megjeleníteni magát a hétköznapokban megjelenő szerelmet, ami gyakorlatilag utánozhatatlan. Az egyik legelképesztőbb ezekben az átlagosan tizennyolc-húsz sornyi szövegekben az, ahogy megjelenik bennük a szerelem egésze: az első szikrázó pillanatoktól, a mindent háttérbe szorító lángolástól kezdve, az egyre szürkülő és átlagosabbá váló hétköznapokon át a hol fájdalmas, hol végső megnyugvást hozó búcsúig.