SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Rafinált történet egy furcsa ikerpárról, a két Karcsiról, akik szüleik bizarr ötletének köszönhetően gyerekkoruktól kezdve közös személyazonosságon osztoznak. Az izgalmasnak és a munkamegosztás meg a szabadidő szempontjából előnyösnek tűnő játék azonban felnőttkorukban hirtelen tragédiába fordul, amikor az első Karcsi öngyilkos lesz.
A Puncs című regény az elmúlt évek tükrében különösen aktuálisnak mondható témát jár körül. A hatalmi helyzettel való visszaélés problémája a #MeToo-kampány keretében bejárta a média minden zugát, azonban jelen kötet ezt egy teljesen más szemszögből láttatja – már csak azért is, mert nem beszélhetünk áldozatszerepről. Egy egyetemista lány és oktatója között különleges kapcsolat bontakozik ki, ami őszinte érdeklődésen alapul, ennek ellenére nem könnyű eltekinteni bizonyos morális vonatkozásoktól. A regény számol ezekkel a kérdésekkel, és mindezt remekül árnyalva teszi.
Ezekre a kérdésekre kereste a választ Maylis de Kerangal, aki épp egy másik könyvön dolgozott, amikor az édesapja egy szívroham következtében meghalt. Személyes érintettsége miatt a téma annyira elkezdte foglalkoztatni, hogy végül írt egy nagyon megható és megrázó, naturalista, de mégis egészen lírai regényt a szívről, pontosabban a szívátültetés folyamatáról. A Hozzuk rendbe az élőket 24 óra történetét meséli el, egy halálos autóbalesettől egészen addig a pillanatig, amíg a mindössze 19 évesen elhunyt Simon Limbres szíve másvalaki testében kezd el dobogni.
A regény kötőszövetét ugyanakkor nem egyértelműen a legkülönfélébb drogok, s a hozzájuk fűződő élmények, hanem az eltékozolt múltra való visszatekintés, a megkopott emlékek felkaparása és a rossz döntések belátása adja.
Almásy Lászlóval kapcsolatban a regény során felvetődő kérdések spirálja kis túlzással a végtelenbe tart, számuk párhuzamosan nő az elolvasott oldalak számával, ami abból is adódik, hogy a képzelet és a valóság szokatlan módon keveredik Az angol betegben. Ez egyik oldalról kérdéseket szül, míg a mérleg másik serpenyőjébe egy szimbólumokkal átszőtt, zavarbaejtően precíz lélektani látlelet kerül, egyben egy szívbemarkoló történet a háború során megélt hétköznapi árulásokról és örömökről.
A szöveg – szemben a mottóban megidézett Zoltán Gábor-művekkel – fantasztikus arányérzékkel adagolja hol Radnóti eklogáit idéző időmértékes soraiban, hol tűpontosra csiszolt prózai mondataiban az iszonyatot, a kisember felelősséghárítását, nyüszítő halálfélelmét, ügyeskedéseit, miközben jönnek az oroszok, van, akit meggyilkolnak, van, aki elmenekül, van, akit kirabolnak, van, aki visszatér.
Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.
A regény felépítésében visszaköszön a klasszikus szimfóniák szerkezete, a négy tétel a főszereplő András fejlődéstörténetének egy-egy állomását is jelzi. Azáltal, hogy az elbeszélés jelen idejű, dinamikusabbá teszi a szöveget. Minden egyszerre, és minden most történik, az idő határai lassan elmosódnak, ahogy kiderül, hogy a múlt és a jelen hogyan fonódik össze és alakítják egymást, újra és újra átírva a teljes történetet.
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.