Kategória: Ajánlások

Hervé Le Tellier: Anomália

Mi lenne, ha egy napon szemben találnánk magunkat nem hasonmásunkkal, nem egypetéjű ikertestvérünkkel, nem tükörképünkkel, hanem a legszorosabb értelemben vett hús-vér önmagunkkal. Ez a hús-vér önmagunk pedig ugyanarról az életről számolna be, mint amit mi éltünk, és nem értené, mit keresünk ott vele szemben. Egyszóval teljesen felszámolná eredetiségünkről, sőt, valóságosságunkról alkotott képünket.

John Lennon levelei és feljegyzései

És valóban, ami kiderül ebből a bevásárlólistától nyílt leveleken át a New York Times-ba írt könyvismertetőkig terjedő, családi, ellenséges és rajongói üzeneteket egyaránt tartalmazó gyűjteményből az az, hogy John Lennon elkötelezett idealista, (többnyire) hű szerelmes, néhol trágár, máskor hétköznapi, kissé impulzív figura volt, akibe nem kevés kreativitás szorult.

Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák

Kalapos Éva Veronika válást tematizáló kötete nemcsak traumákról és krízishelyzetekről beszél látszólagos könnyedséggel, humoros és megmosolyogtató szövegrészekbe csomagolva, hanem sztereotípiákat működtető témákat, a szexuális orientáció, a rasszizmus kérdéskörét is regénybe emeli, anélkül, hogy túlzottan szerteágazónak éreznénk érdeklődését.

Jonathan J. Moore: A halálbüntetés története

A halálbüntetés minden büntetési eszköz közül a legkegyetlenebb, amelyen számos jogtudós évszázados vitáinak köszönhetően már csak néhány államban alkalmazzák a világban, sokszínűsége pedig a ma olvasóját is megdöbbenti. A kötet nemcsak a büntetőjog, hanem a történelem iránt érdeklődőknek is bátran ajánlott, illetve azoknak is, akik csak ismerkedni szeretnének a történelem sötét oldalával.