SZTE Klebelsberg Könyvtár
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.
Ezúttal Kosztolányi Dezső és Radákovich Mária levelei nyomán fedezhetjük fel a híres író életének utolsó pár hónapját megédesítő szerelmet, mely csak első ránézésre tűnik könnyűnek, egyszerűnek és magától értetődőnek. A valóság sokkal racionálisabb, és még csak nem is egyszerű félrelépés és szerelmi háromszög ez a kapcsolat.
McDonald a már jó ideje népszerű, de még mindig kapós grimdark fantasy táborát erősíti az Éjszárnnyal: antihős főszereplője Ryhalt Galharrow kapitány, egy veterán, aki múltja elől önpusztító életmódjában keres menedéket, vagyis már a reggeli előtt lever egy fél üveg brandyt, de ha bal lábbal kel – ami nála elég gyakori -, akkor akár egy egészet is. Napközben hol a mélabús nihil, hol a keserű világmegvetés uralkodik el rajta, jó adag cinizmussal megspékelve. Foglalkozását tekintve az egyik Éjszárny alakulat vezetője, vagyis olyan fejvadász, akit az igazán csúnya dolgokra tartogat a főnöke, egy Névtelen, akit ennek ellenére Szarkalábnak hívnak, és egy félisteni hatalmú titokzatos varázsló.
Ez a true crime regény kínálja ugyanis a titokzatosan eltűnt szakszervezeti vezető ügyéről szóló eddigi elméletek közül a leghitelesebbet: eszerint jó barátja, Frank Sheeran végzett Hoffával. A könyv azonban nem marad meg a teória szintjén, annál jóval több lesz. Gyakorlatilag Sheeran vallomása ez, amit a korábban gyilkossági nyomozóként és ügyészként is dolgozó Brandt rögzített magnóra több mint öt éven keresztül.
Kalapos Éva Veronika legújabb regénye, az F mint rendkívüli érzékenységgel viszi színre társadalmunk alsó középosztálybeli rétegének világát mind szociális, mind lélektani értelemben. A regény viszont a szereplők mindennapjainak realisztikus ábrázolásával párhuzamosan rendre beléptet jól azonosíthatóan fikcionális elemeket is, így nemcsak Fema, a főszereplő képtelen értelmezni az eseményeket és veszíti el fokozatosan realitásérzékét, hanem mi, az olvasók is.
Viszont úgy gondolom, hogy nemcsak a hozzám hasonló, némileg idősebb generációknak fontos Korcsmáros Pál munkássága, hanem személye mindazok számára kikerülhetetlen, akik érdeklődnek a magyar képregény kialakulása, múltja és meghatározó alakjai iránt. Nekik / nekünk viszont fontos ez az összegző életrajz, ami felett egyszerre nosztalgiázhatunk és kereshetjük a képregények mögött álló művészt.
A Gustav-szonáta világa szerencsére nem sablonos, nem nyer mindig a jó, nem lehet mindent rendbe hozni, egy-egy döntés akár egy egész életet tönkre tehet, ahonnan nincs visszaút. A szereplők gyakran hibáznak, gyakran bántják a másikat, önzőek és nemtörődömök, de valahogy az egész történet mégis szép… És külön kiemelném, hogy rengeteg olyan szál, történés van, ami feladná a magas labdát, hogy az írónő egy laza csuklómozdulattal lecsapja, és meghúzza a legirodalmibb fordulatokat, de nem teszi. Ettől is lesz olyan életszagú és egyedi ez a regény. A Gusztáv-szonáta egy olyan könyv, amit tényleg mindenkinek érdemes lenne elolvasni.
A Csipkerózsikák két részből áll: az első fele a járvánnyal foglalkozik, és elhelyezi „a gyalogokat a sakktáblán”. Sok a karakter, de Stephen King rutinosan mélyíti őket annyira, hogy ne okozzon gondot eligazodni köztük, és szépen felépíti a köztük fennálló viszonyrendszert. A történet másik fele a börtön ostromának leírása, valamint az alvó nők sorsának bemutatása.
Ha a lakás metaforával szeretnék élni – mely a Fehér farkas című kötetben kimondottan erőteljes –, azt is mondhatnám: Tóth Krisztina minden novellájával egy-egy ajtót tár fel. Ezeken az apró réseken bekukucskálva tizenhat történetszelet sejlik fel előttünk, csontig hatoló, húsba metsző elevenséggel. A valóság éles, mélyreható darabkái ezek, melyek a jelenből kiragadott, kimerevített és összefűzött képkockák láncolatán keresztül pont úgy vezetnek le a lélek mélységeibe, ahogyan a nyitónovella főszereplője ereszkedik alá a liftakna magányába.
A két pápa ténylegesen életrajzi regény, még akkor is, ha ezúttal két (sokszor meglepő párhuzamokat felvonultató) életútról beszélünk. Egyáltalán nem száraz, de nem is kelt forgatókönyves hatást. McCarten egyszerre távolságtartó és intim, hol rideg tényekkel és adatokkal, hol finom humorral kommunikál. Felfesti, hogy a két egyházférfinak mennyire hasonló a története. Egyikük a náci Németországból jött, másikuk a szinte egyfolytában vérben gázoló Argentínából. Végigvezet azon, hogyan lettek a fiúkból papnövendékek, majd papok, s hogyan emelkedtek egyre magasabbra az egyház hierarchiájában. Bemutatja az erényeiket és a bűneiket is, illetve azt, miként fejlődtek a hitünkben, mit tanultak és hogyan változtak a nézeteik.