SZTE Klebelsberg Könyvtár
A tiszta udvarok rendes házainak falai között súlyos poklok, várakozással, hazugsággal, önáltatással teli életek rejtőznek. A Valamit el akartam mondani tizenhárom hosszú elbeszélése is egy-egy ilyen bemetszés, mely egyszer sem válik igazán tragikussá, csupán nyomasztóvá és nyugtalanítóvá, éppen ezért nagyon is ismerőssé.
Kästner humorát és könnyedségét az Ebek harmincadja is magán viseli, de ez a regénye társadalmi szatíra, amely az egyszerre széteső, forrongó, legatyásodó és élvhajhász Berlint mutatja be.
Az ígéret egy olyan fájdalmasan ismerős diszfunkcionális család története is, ahol a közös hallgatás végül belülről emészt el mindenkit, mindenkit a maga módján és idejében.
Frank Márton, a Páratlanok trilógia szerzője ezúttal nem hosszú fantasyvel jelentkezett, hanem egy rövidebb hangvételű, ám annál többet markoló regénnyel. A Vadhatár egy osztálykirándulást fordít bele egy kilátástalan világba, amely meglepően átérezhető és hétköznapi élmény.
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
Nehéz olvasni, nehéz elindulni a gyógyulás felé, de a generációkon átívelő rossz mintázat felülírásának hite továbblendíthet az akadályokon. Minden nőnek ajánlom, aki jobb anya lenne vagy csak szembenézne a gyermekkorával és fejlődni szeretne.
A sokféle értelmezési lehetőség viszont azt is jelenti, hogy Zhang Wei regénye nem könnyű olvasmány. Sőt, mondhatni nehéz, de a nehéz olvasmányokból a legjobb fajta, ami nem elkeseríti az olvasót, hanem arra ösztönzi, hogy az első olvasás után ismét elővegye az amúgy nem túl hosszú művet és ismét belevesse magát ebbe a shandongi rengetegbe, újabb értékes és ízletes irodalmi gombákat begyűjtve.
A harmadik híd nem csak szociográfia, hanem fejlődésregény is, hiszen nem csak a lecsúszás fizikai vetületeit, az egyre növekvő igénytelenséget mutatja be, hanem azt is, mit tesz a lélekkel, ha az ember hajléktalan.
Azok, akik a munkáit igazán szeretik, biztos élvezettel olvassák el ezt is, de aki csak felületesen ismeri, ne ezzel a könyvvel kezdje, mert minden eddigi alkotása közül – a Straight Storyt is beleértve – ez a legkevésbé lynches dolog.
Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.