SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Magyary Ágnes Testodüsszeia című esszékötete betegségkönyv, amely test és lélek viszonyát, a személyes és társadalmi elfogadás kérdéseit feszegeti, ugyanakkor egy intellektuális kalandtúra végtelenül ironikus naplója a gyengeségről és az erőről.
Száraz Miklós György felnövéstörténete az egyén és a környezet kapcsolatának kérdései köré szerveződik: tudjuk-e, szabad-e függetleníteni magunkat a körülöttünk élők sorsától? Tanulható, fejleszthető-e a szociális érzékenység a személyes megtapasztalás útján? És ha igen, hogyan cipeljük felnőttként ezeket a tapasztalatokat?
Töltöttem már el délutánokat házakban vagy azok körül, ezért érteni vélem, miért válhat a Ház, délután kötetcímmé. Sőt, ha valami lényegi kapcsolatot feltételezünk cím és kötetegész között, akkor azt is mondhatnánk, hogy a délutáni ház versek sorozatává, könyvvé válik.
A mágia ábrázolása is csodálatos és kifinomult, de legalább ekkora erénye a könyvnek a stílus, a női érzékenység és bölcsesség, mely nem nagy életigazságok kinyilatkoztatásában, hanem a mély, szeretettel és megértéssel teli, de minden nyálasságot mellőző jellemábrázolásokban teljesedik ki.
Szabados Attila első kötetének lírai alanya alászáll a családi múltba, hogy megmutassa, több út vezet a másik elvesztésének artikuláláshoz.
A Római történetek szereplőinek sorsán keresztül mindannyian átélhetjük, hogy az otthon valójában nem csupán egy hely, hanem egy pillanat vagy érzés, amelyre saját korlátaink ellenére – vagy éppen azok révén – mindannyian rátalálhatunk.
Az erőszak, a halál vagy éppen a magány témáiról érzelgősség nélkül, sallangmentesen írni nem kockázatmentes kihívás, Kiss Tibor Noénak azonban sikerül. Legújabb regényében páratlan tudatossággal jár körül súlyos kérdéseket, miközben elemi erővel hat az olvasóra. Egy Baranya megyei faluban vagyunk, ahol a harmincas narrátor saját múltjának képei közt bolyong, míg férje a messzi Szibériában kutat. Hogyan lehet feldolgozni az elfelejthetetlent? És van-e esély a megbocsátásra?
Galló Olga holokausztnaplója, a Tíz hónap Babilon egyedülálló írás, hiszen nem emlékek utólagos leirata, hanem a lágerélet, majd az azt követő szökés, rejtőzés, és a szovjet hadseregtől körülzárt Breslau ostromának egyidejű leírása. A szerző ezen felül újságíró, aki számára az írás létszükséglet. A kötet utóélete, kiadástörténete pedig majdnem olyan elképesztő, mint a tartalma.
Amikor az ember könyvet olvas, gyakran ráismer a vele is megtörtént élethelyzetekre, gúnyosan vagy haraggal telve szemléli a gazdag cégvezetők mocskos játszmáit, fejére csap a naiv hétköznapi figurák hiszékenységét látva, vagy megkönnyez egy tragikus elbeszélést, mindezt úgy, hogy a valóságban nap mint nap találkozik hasonló történetekkel, és mindegyik mellett közömbösen elhalad. Rényi Ádámot olvasva valami egészen más történik, az ő történeteit lapozgatva eltűnik a közöny.
A Mészöly-díjas Szeifert Natália negyedik könyve egyedülálló abban, hogy egy nagyon jól eltalált narratívával, fordulatos cselekményvezetéssel, kitűnő ember- és valóságismerettel regénybe transzponálja ezeket az izgalmas kérdéseket, a kortárs irodalmat kiemelkedő, karakteres darabbal gyarapítva.