SZTE Klebelsberg Könyvtár
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
Nehéz olvasni, nehéz elindulni a gyógyulás felé, de a generációkon átívelő rossz mintázat felülírásának hite továbblendíthet az akadályokon. Minden nőnek ajánlom, aki jobb anya lenne vagy csak szembenézne a gyermekkorával és fejlődni szeretne.
A sokféle értelmezési lehetőség viszont azt is jelenti, hogy Zhang Wei regénye nem könnyű olvasmány. Sőt, mondhatni nehéz, de a nehéz olvasmányokból a legjobb fajta, ami nem elkeseríti az olvasót, hanem arra ösztönzi, hogy az első olvasás után ismét elővegye az amúgy nem túl hosszú művet és ismét belevesse magát ebbe a shandongi rengetegbe, újabb értékes és ízletes irodalmi gombákat begyűjtve.
A harmadik híd nem csak szociográfia, hanem fejlődésregény is, hiszen nem csak a lecsúszás fizikai vetületeit, az egyre növekvő igénytelenséget mutatja be, hanem azt is, mit tesz a lélekkel, ha az ember hajléktalan.
Azok, akik a munkáit igazán szeretik, biztos élvezettel olvassák el ezt is, de aki csak felületesen ismeri, ne ezzel a könyvvel kezdje, mert minden eddigi alkotása közül – a Straight Storyt is beleértve – ez a legkevésbé lynches dolog.
Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
A Lányos apában ugyanis termékenyen keveredik a múlttal való számvetés, emlékfeldolgozás a jelen rendkívül érzékeny megfigyeléseivel, a gyereknevelés sajátos tapasztalategyüttesével.
Az 1984-es születésű olasz a ’90-es években született, és az internet, valamint az ehhez szervesen kapcsolódó globalizáció fellendülésének sodró erejű szakaszában felnőtté váló generáció mára már igen tipikus tagjaira koncentrál, mégpedig a „digitális nomádokra”, akik szüleiket, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva mindössze egyetlen laptop segítségével kívánnak boldogulni a világ nagyvárosaiban.
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.