SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Ljudmila Ulickaja az idén úgy döntött, leporolja 42 évvel ezelőtt írt forgatókönyvét, és megmutatja, milyen reakciókat vált ki az emberekből egy járvány. A valós eseményeken alapuló Csak egy pestis az egyik leghátborzongatóbb történet, amit 2020-ban olvashatunk, mégis reményt ígér.
Minden bizonnyal nem váratlan az sem, hogy Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor harmadik válogatását is a fantasy túlsúlya jellemzi. A science fictiont pedig már végképp hátrahagyták a mi valóságunkból kiinduló, de azt alaposan megcsavaró, meglehetősen különös vagy éppen horrorisztikus irányokat vevő weird sztorik is.
Elsősorban azért lenyűgöző a könyv, mert érzelmileg roppant bátor – sokkal bátrabb, mint amit a mai sci-fi és fantasy fősodor megenged magának. Azt hiszed, George R.R. Martin merész volt, amikor az első könyve végén lefejezte Nedet, vagy mert megírta a véres esküvőt? Bradbury kacagna rajta; az ő történetei az ember valódi (mármint „nem fantázia-világbeli, hanem benned is mindennap létező”) érzelmeivel dolgoznak; ő megenged magának olyan végkicsengéseket, amik a fikciós műfajok minden megszokott sémájával szembemennek, és empatikus lelkedet kifacsarják. És ebből az írói bátorságból néhány valóban nagyszerű novella keletkezett, a hangvétel és alműfajok nagy változatosságában: kalandos sci-fi, apokaliptikus és posztapokaliptikus történetek, disztópia, horror.
A legtöbb szülő vágya valószínűleg az, hogy gyermekei túlszárnyalják őket. Maye Musk, a világ egyik leggazdagabb emberének, a Tesla alapítójának, vagyis Elon Musknak az édesanyja ebből a szempontból sikeres munkát végzett. Sőt, igazából más szempontból is derekasan helytállt: több országban is fel tudta építeni önmagát, kiszabadult bántalmazó férje karmai közül, hetven felett is keresett modell és nem tudja, milyen érzés elfáradni. Az üzletasszony az Európa Kiadónál megjelent Egy nőnek legyenek tervei című könyvében számol be eddigi legfontosabb élettapasztalatairól, tanácsokat adva azoknak a nőknek, akik bizonytalanok szépségükben és képességeikben.
Arsène Wenger a rá jellemző stílusban veszi végig élete és karrierje legfontosabb állomásait önéletrajzában, ami nem csupán futball- és sportkönyvként, de akár életvezetési útmutatóként is megállja a helyét. A francia szakember autobiográfiája azonban nem nyitja szélesre a magánéletére néző ablakokat, és a szöveg gazdaságossága épp annyira erénye, mint amennyire az egyik legfájóbb pontja is.
David Safier sorai azonban eloszlatták ezt a feltételezésemet, mert még ha nem is mindennapi a történet, és kissé furcsa a sztori a földi halandók számára, még sincs benne semmi gúnyolódás a hit vagy a vallás felett, legalábbis én nem éreztem ki belőle ilyet. Sőt: miután elolvastam a könyvet, az az érzésem támadt, hogy ez inkább egy olyan mű, ami modern nyelven íródva, kissé meseszerűen, néhol vicces, néhol megható történetbe ágyazva mutatja meg a jót és a hitet is.
A Fehér Tigris Balramja a Gettómilliomos testvérpárja egy személyben: a naiv és ártatlan Jamalként indul a nyomorból, hogy a bűnös és érzéketlen Salimként érkezzen meg a csúcsra. Mindannyian India irdatlan mélységeiből emelkednek föl, a felszínre jutásuk azonban más és más. Egyvalami közös bennük: dekompresszió nélküli, viharos emelkedésük mély nyomokat hagy a lelkükben.
Daphne du Maurier legnépszerűbb regénye lenyűgöző mértékben áll ellen a porosodásnak. A több mint hetven éves A Manderley-ház asszonya nemcsak nyelvezetében hat frissnek; főhősével ma is bárki tud azonosulni, aki érezte már úgy, hogy összenyomja őt párja volt kedvesének emléke.
Egy olyan világban játszódik a történet, ahol az ún. „fennmaradottak” egy szörnyű pusztítás után otthonra találtak és nemzeteket alapítottak. De ez csak a történelmük. A regény főszereplője Lia hercegnő, akit kényszerházasságra köteleznek, ám a lány megszökik még az esküvő előtt. Egy messzi halászfaluba menekül és kocsmai felszolgálónak álcázza magát. Két férfi is színre lép: Kaden és Rafe. Az egyikük orgyilkos, akit azzal a paranccsal bíztak meg, hogy ölje meg a hercegnőt. A másikuk pedig az elhagyott herceg, aki meg akarja ismerni a lányt, aki faképnél hagyta őt az oltárnál. Ezután kezdődik az igazi kaland, a tervek szövögetése és az ellentétes nemzetek kibékítése.
Tulajdonképpen a könyv második fele talán éppen azért is olyan hatásos, mert a nem túl izgalmas és eredeti felvezetés után óriási váltást jelent a háború borzalmairól olvasni. Egészen addig a pontig olyan, mintha egy Harry Potter-kötetet kezdtünk volna lapozgatni, ami egy ponton hirtelen átment Trónok harcába. Az iskolai hétköznapok bemutatását felváltják a különféle kegyetlenségek meghökkentően részletes leírásai, a kezdeti óvatos optimizmust pedig a növekvő reménytelenség. Az éles hangulatváltás mellett pedig különösen érdekessé teszi a könyvet a romantikus történetszál hiánya és az is, hogy a szerző nem igyekszik szimpatikussá tenni a központi karaktert.