A Keleti Gyűjtemény Arcképcsarnokának létrejötte – és ami körülötte van

A bejegyzés címének második fele a szegedi egyetemi könyvtár Keleti Gyűjteményének gerincét adó Ligeti Könyvtár egykori tulajdonosának, Ligeti Lajosnak nagyhatású, kétkötetes művének címéből (A magyar nyelv török kapcsolatai és ami körülöttük van) származik. Ahogy a honfoglalás előtti és Árpád-kori magyarság és magyar nyelv török kapcsolatainak megvan a maga története, megvan a Keleti Arcképcsarnoknak is.

2026. március 28-án volt egy éve, hogy váratlan hirtelenséggel itt hagyott minket a Keleti Gyűjtemény mindent megvitató mindenese, a korai magyar történelem és a honfoglalás korának avatott ismerője, alkotó időszakának utolsó periódusában elsősorban a 9. századi Kárpát-medencével és főként az avarokkal foglalkozó Balogh László. Talán többször, de évente egyszer bizonyosan felemlegette azon csöppet sem vidám, ámde az élet által annál inkább visszaigazolt tételét, mely szerint mindenkire, aki nem kap szobrot vagy nem neveznek el róla teret, legfeljebb három nemzedék idejéig emlékeznek, aztán sorsunk az, hogy személyünk átmosódik a felejtésbe. A gyerekek – ha vannak – még kijönnek a temetőbe az elhalt szülők sírjához, később magukkal hozzák az unokákat is (feltéve, hogy megszületnek), de ők már nem biztos, hogy megismerhették személyesen a nagyszülőket. A dédunokák emlékezetében már általában csak egy név vagyunk, esetleg régi fényképeken bizonytalanul azonosított felmenők, sírhantunkra tőlük már nem kerül virág, igen sokszor nem is azon a településen élnek már, ahol a mi sírunk domborulni fog. Úgy enyészik el az emlékezet, ahogyan korhad a porhüvely az anyaföldben.

Kis idővel Laci áprilisi temetése után döntöttük el, hogy bevégezzük végre azt, amiről a három nap híján három évig tartó közös munkánk során oly sokszor szó esett. Elkészítjük és a könyvespolcok végeire kihelyezzük azoknak a tudósoknak a bekeretezett portréfotóit, akik magánkönyvtáruk felajánlásával hazánk, de bátran mondhatjuk: a kontinens és így az egész világ egyik legjobb altajisztikai és steppetörténeti szakkönyvtárának létrejöttéhez járultak hozzá, felbecsülhetetlen segítséget nyújtva a szegedi magyar őstörténeti kutatásokhoz. Ennek kivitelezése ugyanis alkalmat teremt arra, hogy Laci arcképe is kikerüljön a Keleti Gyűjtemény panteonjába. Ezzel egyrészt kifejezhetjük hálánkat azért, hogy tekintélyes részt vállalt a Sinor-, a Szádeczky-Kardoss – Olajos-, valamint a Johanson – Csató-hagyatékok feldolgozásában, másrészt: csak ne legyen már igaza! – nem tűnik el az emlékezetből, hiszen a bekeretezett portrék alkotják majd a Keleti „szoborparkját”, amely reményeink szerint addig lesz látható, míg létezik a világ egyik legkitűnőbb szakkönyvtára. A vállalkozás arra is lehetőséget kínált, hogy tiszteleghessünk a szintén tragikusan fiatalon elhunyt Paulik Ágnes emléke előtt is, aki a Dugonics téri Egyetemi Könyvtár egykor volt Keleti Kabinetjében, mint egyszemélyes intézmény a Ligeti Könyvtár feldolgozásával a mai gyűjtemény alapjait vetette meg s irányította azt egészen rövid élete végéig.

Első lépésként a képanyagot kellett összegyűjteni – ennek alapjául nagyobb részben a kutatók tiszteletére megjelentetett Festschriftek portréfotói szolgáltak, akinek nem volt tiszteleti kötete a gyűjteményben, azokról más módon kerestünk megfelelő képet. A fotók szkennelése, tisztítása és műszaki rajzlapra való kinyomtatása a Tartalomszolgáltatási Osztály munkatársait dicséri. A képkereteket egy korábbi, egyetemtörténeti kiállításhoz vásárolta a könyvtár, ezekből igényeltünk tizenöt darabot a Keleti Arcképcsarnok létrehozására. Miután a keretek üveglapjait tisztítószerrel áttöröltük, megtörtént a képanyag „betöltése”. Az eredmény látványos volt ugyan, de kérdés maradt a polcvégeken való rögzítés mikéntje. A felső vezetéssel összhangban nem akartunk fúrással járó kivitelezést, megfelelő erősségű ragasztó pedig – úgy hittük – nem állt rendelkezésre.

Telt-múlt az idő, a bekeretezett fényképek várták sorsukat, de nem kapkodtunk, mert terv szerint december 22-ig, Laci születésnapjáig szerettünk volna elkészülni a műveletekkel. Kapóra jött, hogy októberben újabb alapméterrel gyarapodott a Keleti Gyűjtemény, amely révén a rendelkezésre álló szabad terület gyakorlatilag beépült, így lehetőség nyílt a gyűjteményi egységek végleges helyének kijelölésére. A lehető legoptimálisabb helykihasználás érdekében jelentős mozgatási – több mint 500 folyómétert érintő! – munkákra is sor került, amely együtt járt a polcvégeken olvasható jelzetek frissítésével és cseréjével is. Már csak a képek és a jelzeteket tartalmazó táblák kihelyezése maradt hátra. Mérlegeltük a damilos kifüggesztés vagy a könnyített kartonkeretben való rögzítés lehetőségét is, amikor a kötészeten a kezünkbe nyomtak két guriga Tesa, kétoldalú ragasztószalagot, mondván: elég erős az, próbáljuk ki! Ez már 2026 januárjában történt, mert szándékaink ellenére nem sikerült tartani a magunk elé kitűzött decemberi határidőt, noha a lényegi részek elkészültek. Január 16-án, pénteken aztán kísérletképpen felragasztottuk a Ligeti Lajos portréját tartalmazó képkeret sarkaira a kétoldalú ragasztókat, majd csak úgy gondolomformán rögzítettük azt a könyvtárának helyet adó polcok végén található faburkolatra, nagyjából szemmagasságba. Mivel az üveglappal terhelt fenyőfakeret szilárdan tartotta helyét, úgy döntöttünk, hogy kísérletbe fogunk: ha Ligeti portréja a következő hét hétfő reggelén is a helyén lesz, kihelyezhető a többi kép is. Mivel pedig a Mester január 19-e reggelén is a magasból tekintett le ránk, elkezdtük megtervezni és kimérni a képek pontos helyét.

Minden tudósportré azon a polcvégen, illetve annak a felén látható, ahol a könyvtára is található, így azonnal lehet tudni, hol kell keresni azt a művet, amely például Sinor Dénes bibliotékájában van meg. A keretek alsó élei 170 cm-es magasságban lettek rögzítve (Ligetiét nagy nehezen, késpengével a ragasztók alá nyúlva lefeszítettük és immár az egységes magasságban kihelyeztük), alájuk kerültek ki a jelzeteket felsoroló táblák – ez utóbbiak segítenek abban, hogy a hagyatéki anyagon belül a témakörök (altajisztika, sinológia, történelem stb.) hol és milyen rendben lelhetők fel. Ezek, akárcsak a szaktudományos egységek kezdetét jelölő polcélfeliratok a magyar mellett angolul is olvashatók. A Keleti Arcképcsarnok 2026. január 23-án készült el és a következő gyűjteményi egységeket jelöli: Ligeti Lajos, Róna-Tas András, Berta Árpád, Németh Gyula, Szádeczky-Kardoss Samu és Olajos Terézia, Sinor Dénes, M. Tayyib Gökbilgin, Vásáry István, valamint Lars Johanson és Csató Éva könyvtára. A két hátsó polcvégre került fel Ági és Laci képe. Ők vigyázzák a Keleti Gyűjtemény legnagyobb állományrészét, a folyton gyarapodó, egyszersmind apadó, elemeiben mindig újuló tanszéki könyvtárat.

Katona-Kiss Attila
Keleti Gyűjtemény