Virtuális kiállítás Berta Árpád emlékére

Immár 15 éve, hogy 2008. március 9-én elhunyt Berta Árpád, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egykori dékánja, az Altajisztikai Tanszék vezetője, a magyarországi turkológiai kutatások kiemelkedő alakja, számos nagyhatású tudományos munka szerzője.

Berta Árpád, Sinor Dénes és Róna-Tas András az 1996-os PIAC-on
Berta Árpád Törökországban (Isztambul)

Hódmezővásárhelyről indult, általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. Az országos középiskolai orosz nyelvi versenyen elért eredménye alapján, felvételi nélkül iratkozhatott be a József Attila Tudományegyetem német-orosz szakára. Szlavistának készült, de végül a turkológia mellett kötelezte el magát, s alkotott maradandót a kipcsak-török nyelvtörténet, az összehasonlító turkológia és az ótörök rovásfeliratok kutatásában, továbbá a honfoglalás előtti magyarság török nyelvi kapcsolatainak, valamint a magyar törzsnevek vizsgálatának területén.


Erejéből arra is telt, hogy számos nagy tudós előd kéziratos munkáját kiadásra előkészítse és megjelentesse. Közel két évtizedig vezette az altajisztikai képzést Szegeden, számos szakembert adva ezzel a magyar őstörténet és a korai török-magyar kapcsolatok kutatásához. Magas szintű oktatói, kutatói és tudományszervezői tevékenysége okán számos társaság és szervezet tagságát nyerte el. Munkásságát 1988-ban Kuun Géza-díjjal, 2006-ban Szent-Györgyi-díjjal ismerték el.

Ligeti Lajos emlékülésen a Keleti Kabinet avatásakor, 1987-ben

Berta Árpád turkológiai témájú könyvei 2010 óta az SZTE Klebelsberg Könyvtár Keleti Gyűjteményének állományát gyarapítják, melyek külön jelzeten érhetők el az olvasók számára.
Életrajzának és tudományos pályája sarokpontjainak bemutatásával rá emlékezik az egyetemi könyvtár Keleti Gyűjteménye.
A virtuális kiállítást Katona-Kiss Attila, régészeti és orientalisztikai szakreferens, kutatástámogató könyvtáros állította össze.

Ezek is érdekelhetnek...