Jeanne Kalogridis: Az inkvizítor felesége
A felnőtté válás és a gyökerekhez kapcsolódás ma is próbára teszi a fiatalokat… és mindez talán még nehezebb volt több száz évvel ezelőtt. Különösen akkor, ha az ember lánya converso (vagyis katolikus hitre áttért zsidó) családban született Spanyolországban*, Kasztíliai Izabella uralkodása idején.
Jeanne Kalogridis regényének pontosan ez az alapszituációja. Marisol Sevillában él, vagyis olyan térségben, amelyet a századokon át keveredő keresztény, mór és zsidó kultúra festett sokszínűre. Apja „tisztavérű” keresztény, anyja azonban egykor zsidó volt. 1480-ban járunk, amikor a zsidók és a conversók egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban. Bár a felszínen az egész család jó katolikus, az anya (Magdalena) titkon gyakorolja eredeti vallását, és ebbe sokáig lányát is bevonja. A szertartások mellett a porcelánfestés is összefűzi őket: az anya ecsetje nyomán szinte megelevenednek a szentek szobrai, és lánya sem marad el mögötte tehetség dolgában. A kamasszá érő Marisol azonban megtagadja az ősi rítusokat. Ekkor még nem elsősorban az egyház bosszújától fél, sokkal inkább attól, hogy származása, mássága miatt az ismerősök megalázhatják. Így inkább tudomást sem vesz gyökereiről. Mindenáron egy választott csoporthoz tartozni – ez bizony a mai kamaszok életében is gyakori élmény.
Egy fiatalember, Antonio iránt ébredő szerelme rövid időre boldoggá teszi – a dolgok azonban hamarosan végzetesen összekuszálódnak. Messzi városban tanuló kedvesétől egyszer csak nem kap több levelet, ő maga pedig egy számára gyűlöletes emberhez, egy inkvizítorhoz kényszerül feleségül menni. És végül az egyházi bíróság karmai közé ragadja a várost. Anyja a tenger habjai közé menekül, az övéit a végsőkig védeni próbáló apa pedig máglyán végzi életét.
A viharfelhők közepette egy régi cseléd szavaiból újra megismeri édesanyját. A kegyesnek tűnő szobrok csupán álcaképpen szolgáltak: Magdalena segítőivel együtt a gonddal festett szobrokba rejtve menekítette a helyi zsidóság kulturális kincseit. És feltárul egy titkos hálózat is, amely a bajbajutottakat juttatja az (akkor még) biztosnak tűnő Portugáliába.
Egy váratlan fordulatnak köszönhetően Marisol találkozik gyermekkori szerelmével, és a szikra – amely sosem hunyt ki igazán – új erőre kap. Anyja szellemi öröksége és a viszonzott szerelem pedig talán fényt mutat a mind sötétebbé váló időkben…
Vessünk egy pillantást a negatív szereplőkre is. Voltaképpen két inkvizítor van jelen a történetben: Marisol férje, aki inkább csak egy gyenge, bár kétségtelelenül rosszindulatú hivatalnok a gépezetben. Az igazi gonosz az ő fivérében testesül meg, akit a vallási fanatizmus és a hatalomvágy hajt. Mindegy, hány életbe kerül.
Végül érdemes kitérni Izabella királynő alakjára, aki – bár alig pár jelenetet kap – mégis összetett személyiségként jelenik meg a könyvben. Egyszer barátságos asszonyként jelenik meg, aki szereti a muzsikát és őszinte szívélyességgel fordul Marisol felé; zenei tehetségének köszönhetően még egy udvari mulatságra is meghívja a lányt. Pár oldallal később azonban már a vakbuzgó katolikus uralkodót látjuk benne.
Az izgalmas fordulatokban bővelkedő regény mesterien vázolja fel Marisol felnövéstörténetét, és azt a sokszor fájdalmas, mégis felemelő utat, ahogy megküzd súlyos örökségével – és saját érzéseivel. Bár alapvetően felnőtteknek szól, érettebb kamaszoknak is szeretettel ajánlom a jellemfejlődés, a fanatizmus és a tolerancia sokszínű meséjét.
* A „Spanyolország” a valóság leegyszerűsítése: Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd házassága ugyanis legfeljebb csak az egységes Spanyolország alapjait fektette le. A valódi egységtől a 15. század végén még nagyon messze vagyunk, például egymás ország(rész)ében csak társuralkodóként szerepeltek.
Budapest: IPC könyvek; 2013
