Presser Gábor: Presser könyve
„A súlya alapján emberölésre is alkalmas, rendkívül impozáns kiállítású kötet külsőre sem igazán hasonlít egy hagyományos önéletrajzra, és nem is igazán kísérel meg az lenni: a szöveg időben ide-oda ugrál akár egy történeten belül is, a főszöveget pedig dőlt betűs közbevetések, képek, szószedetek, kották, kommentekkel ellátott e-mailek szakítják meg.”
„Presser a könyvben elsősorban sztorizik, közben pedig mintha csak egy asztal mellett vacsorázva mesélne, eszébe jutnak más történetek, gondolatok, történelmi adalékok, és tulajdonképpen így áll össze ez a könyv. Nem anekdotagyűjtemény, nem önéletrajz, nem az LGT-sztori, nem visszaemlékezés a Kádár-rendszerre, hanem egy kicsit minden egyszerre. Időnként Presser szövegei szórakoztatóból ismeretterjesztő jellegűvé válnak, és egészen alaposan tárgyal szakmai témákat is, mint a jogdíjak igazságossága, vagy hogy hogyan zajlott a stúdiómunka a nyolcvanas években.”
Sallai László teljes kritikája itt olvasható.
Budapest : Helikon, 2020