Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Elgondolkodtató könyv. Nemrég olvastam az Indexen az elmaradt könyvhét kapcsán készített interjút az írónővel, és bár láttam a sorozatot, valahogy nem kapcsoltam össze, hogy azért kapták fel annak idején ezt a könyvet, mert inspirálta a rendezőt. Mindjárt a könyv legelején van a tűzoltófeleség monológja, ami számomra az egyik legmegrázóbb része volt a sorozatnak, szóval mondhatni azonnal berántott magával.
Érdekes ez a monológ forma, és az, hogy nem a katasztrófát mutatja be, hanem annak hatásait, az emberi történeteket. Számomra kicsit rendezetlennek tűnik. Gondolkodtam rajta, hogy ez mennyire fakad abból, hogy az írónő az újabb kiadásokhoz mindig hozzáír újabb és újabb adalékokat. Lehet, hogy csak nekem nem jött át, hogy mi alapján jönnek egymás után a monológok. Nem mondom, hogy máshogy csoportosítva könnyebben emészthetőbb lenne, inkább csak lenne valami íve, vagy felépítése. Így olyan random összedobált érzésem van. Tudom, hogy a történetnek nincs eleje meg vége, és ez inkább impulzusok halmaza, és így is megvan az érzelmekre ható oldala, én mégis hiányoltam a formából valami rendszert.
A tartalom viszont olyan gondolatokat ébresztett, ami eddig még nem merült fel bennem, ebben a mostani helyzetben olvasva pedig különösen érdekes. Például az, hogy az idősebbek többször elmondják, hogy a háborút értettek, ott látható volt az ellenség, most meg azt mondják, hogy az ellenség a föld, a növények, a levegő? A sugárzás láthatatlan ellenség. Nem csoda, hogy sokan nem hagyták el a zónát, és nem tudták megérteni a veszélyt. Érdekes volt, hogy mennyi viccet meséltek akkoriban, mintha a humorral próbálnák elérni, hogy ne kelljen szembenézni a helyzettel. Megrázó volt olvasni a gyerekekről, akik nem mosolyognak. Egyszerű, hétköznapi emberekről, akik egyik napról a másikra olyan helyzetben találják magukat, amilyet még senki nem látott az életében. Elképzelni sem tudják, hogy mennyire veszélyes. És nagyon érdekes kérdés, amit Szvetlana Alekszijevics más könyveiben is feszeget, vajon hősök voltak-e vagy hülyék, akik végrehajtották az irracionális parancsokat. Az életösztönüket felülírta a hit a rendszerben. Számomra ez teljesen elképesztő, pedig újra és újra elhangzik a könyvben, hogy tudták, hogy veszélyes odamenni, tudták, hogy értelmetlen a munka, amikor újra és újra eltemetik ugyanazt a földet, és itták a vodkát, mert az segített nem gondolkodni, és egyébként is, azt mondták, hogy az jó a sugárzás ellen. Végig azt hitték, hogy ők megúszhatják. Igen, a legtöbbjük tényleg hős volt, a bányászok, a szarkofág megépítői, de nagyon-nagyon sok értelmetlen halál is van ebben a történetben, amit el lehetett volna kerülni, ha nem ez a rendszer van, ha jobban átgondolják, ha időben figyelmeztetnek. És ezt nem lehet arra fogni, hogy olyan dologgal álltak szemben, amit még senki nem látott.
Úgy gondolom, hogy akit érdekel a téma, az előbb nézze meg a sorozatot, mert annak a tényanyaga szükséges háttérinfónak ehhez a könyvhöz.

Budapest: Európa, 2019

A további kiadásokat keresd katalógusunkban.