Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

415
Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

Kavagucsi Tosikadzu könyve könnyen olvasható, de emlékezetes kisregény. Nem vagyok fantasy rajongó, de mivel Az időutazó feleségét imádtam, nem hagyhattam ki egy másik időutazós romantikust sem.

Adott egy nagyon különleges kávéház, benne különleges emberek dolgoznak, és különleges törzsvendégek tanyáznak itt, akiknek sorra megismerjük a történetét. Az első történet egy cuki romantikus, de a másik három kőkemény téma. Azon gondolkodtam közben, hogy ez mind a szeretetről szól, a feleség férje iránti szeretetéről, a testvéri, majd az anyai szeretetről. És ahogy haladunk előre egyre fájdalmasabb lesz, a vége pedig megadja a feloldást, de…

Ez a szerző első regénye, amit egy díjnyertes színdarab alapján írt, ezért az ismétléseket is megbocsátottam neki, hiszen jó volt mindig újra felidézni, hogy mi is az értelme az időutazásnak. Hogy nem az a lényeg, hogy a jelent megváltoztassuk, elég ha megismerjük a múlt egy kis részletét, és máris megtalálhatjuk a lelki nyugalmunkat. Azt hiszem, mindannyiunknak vannak az életében olyan pillanatai, amit szeretnénk utólag jobban megérteni. Én is kipróbálnék egy ilyet.

Budapest : Kossuth, 2018

Ezek is érdekelhetnek...