SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Az örmény barát egy kamaszkori barátság története, egy kapcsolaté, mely néhány hónap alatt egy fiatal fiú egész lényét meghatározza, és melynek emléke még évtizedekkel később sem halványul el. Andreï Makine regénye nem fél a pátosztól, és a kegyetlen történelmi háttér előtt olyan dolgokról mesél, mint az önfeláldozás, a szerelem, a halál és a remény
200 oldalra sem rúg, mégis erkölcsi dilemmák garmadáját veti fel a kisregényében félig önmagát is centrumba helyező, a Le Monde jogi rovatvezetőjeként dolgozó szerző, aki szerint belső világunkban bontakozik ki a legnagyobb feszültség.
Ez a regény bárki számára jelenthet terápiát. Mindenkinek ajánlom, aki éppen bajban van, de nem feltétlenül száraz vagy szakszöveget tartalmazó lelki olvasmányt szeretne választani magának.
Empoli mintegy visszájára fordítja Szurkov posztmodern világnézetét, aki az embereket és a tényeket is fiktívként kezeli. A Kreml mágusában ezzel szemben a főhős a fiktív, a szereplők és a tények valósak, vagy legalábbis valós emberekhez és eseményekhez kapcsolódnak.
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
Az elbeszélő nézőpont kiválasztása különleges, nagyon ősi és zsigeri atmoszférát teremt, míg a több szempontból újra és újramesélt események rávilágítanak, mennyire különbözőek vagyunk és mégis mennyire egyformák.
A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.